Bogár: A „csupasz szikláig” meztelenítették a magyarokat
Megbukott a világkapitalizmus rendszere? • Végzetes erőforrás-pazarlás a világban
2008. július 30. 08:00

Lippai Roland
A multinacionális vállalatok valójában a birodalmi erőszak intézményei, amelyeket a térségben egyedülállóan komprádor magyar elitek szolgálnak ki – fogalmazott Bogár László a Magyar Nemzet Online-nak. Szerinte a főhatalom urai anélkül fosztják le a lokalitások erőforrásait, hogy figyelembe vennék azok újratermelődési igényeit. Az élelmiszerár-robbanással a vészjósló jövő üzen a mába, emellett olyan mértéken éljük fel a lét talapzatait, hogy néhány évtized, és a totális folytathatatlanságba kerül az emberiség. A világ vezető politikusai alkalmatlanok a válság kezelésére – állítja Bogár.

Interjúnk második része.

– Működik-e ma Magyarország?
– Egy országot mindig üzemeltetni kell, ennek pedig komoly erőforrásigénye van. Működtetni kell a nagy infrastrukturális rendszereket, és lehetővé kell tenni azt is, hogy az emberek legalább a legalapvetőbb ellátási formákhoz, javakhoz hozzájussanak. Minden közösségnek meg kell teremtenie azt a rendszert, amely világossá teszi: az adott körülmények között ennek a szisztémának a működtetéséhez a különböző szereplők milyen mértékben járuljanak hozzá. A hatalmas feszültség abból adódik, hogy a birodalmi erőforrás-szivattyúk csak lefosztják, használják az erőtereket, de nem, vagy csak szimbolikus módon járulnak hozzá a rendszer működtetéséhez.

– Kimondható, hogy a hatalmas globális cégek szűkmarkúan bánnak a „birkanyájjal”?
– Persze, egyértelmű, hogy az államháztartás, illetve a családi háztartások deficitje is abból adódik, hogy leadják a teljesítményüket, ám ennek ellenértékét nem kapják meg. Ennek oka, hogy a teljesítményük jelentős részét ingyen használja a globális birodalom. Vagyis nemhogy felemelkedést nem jelentenek a magyar társadalom számára, hanem láthatólag növekvő deficitet termelnek. Ez megjelenik az állam, de a mikroháztartások szintjén is. Itt is egyre látványosabban.

– Egyre nagyobb a családok, háztartások eladósodottsága is.
– Igen, és az elemi üzemeltetéshez, nem pedig a hedonizáláshoz, a luxuscikkek fogyasztásához veszik fel az egyre jelentősebb hiteleket. A deficit és az eladósodás nemcsak anyagi értelemben jelenik meg, hanem a már említett szimbolikus javakban is, amelyek egyre jobban roncsolódnak. Vagyis anyagi és szimbolikus javakban is egyre nagyobb deficit áll elő. A helyzetet súlyosbítja, hogy öngerjesztő és egymásba kapcsolódó a folyamat. Nem lehet úgy megoldani a problémát, hogy növelje a társadalom a teljesítményét, hiszen fiziológiai szinten a „csupasz szikláig” le van meztelenítve: a nettó 60-70 ezer forintból nem lehet az alapvető életszükségletek minimális kielégítése után művelődni, tanulni, beruházni a tudástőkébe. Ha emellett képes is lenne valóban több erőforrást termelni, azt is elszívná előle a kifosztó gépezet. Részben ezért létezik a feketegazdaság is. Ez a magyar társadalom immunreakciója erre a folyamatra. Megpróbálja a láthatóság világából kimenteni a lehető legtöbb teljesítményét. Ez lehet, hogy rövid távon minimális esélyt jelent számára ahhoz, hogy megoldja a hétköznapi problémáit, ennek viszont az a következménye, hogy ezeket az erőforrásokat a közösségi szükségletek elől veszi el. Tehát valójában ő maga dönti romba a nemzetállamot, amelynek felelős elitje adott keretek között megpróbálja megértetni a birodalommal: át kell állítani az erőforrás-szivattyúkat annak érdekében, hogy a totális válság elkerülhető legyen.

– Ez a birodalmi struktúra képes lehet arra, hogy a jelenlegitől eltérően viszonyuljon az erőforrásgazda társadalmakhoz?
– Valószínűleg hiába magyarázná bárki is a globalitás urainak, hogy kevesebb erőforrást szívjanak el a jelenleginél, mert az emberiség rohamos gyorsasággal lép be abba a végzetes folyamatba, ahol a kapitalizmust az elmúlt kétszáz évben megalapozó erőforrások – hiszen a kapitalizmus döntően a fosszilis energiaforrásokkal való rablógazdálkodást jelenti – fogynak. Ez a korszak a végéhez közeledik. Még nincs vége, de az emberiség rövidesen belép a végfázisba. Vagy pedig megpróbál olyan hatalmi viszonyokat létrehozni, amelyek ellenőrzött keretek között tartják azt az elkövetkező korszakot, amikor végleg kimerülnek az erőforrások. Mindezt annak érdekében, hogy ne a totális anarchiába sodródjon az emberi társadalom. A következő két évtizedben már ez a folyamat zajlik majd.

Az a lehetőség is fennáll, hogy az emberi civilizáció nem képes erre: akkor teljes sebességgel rohanunk neki a lét falának, és néhány év alatt süllyed az emberi létezés az eddig elképzelni sem tudott anarchiába. A rendszer urai talán erre hivatkozva mondanák azt, hogy nincsen lehetőségük csökkenteni az erőforrás-koncentrációt, és még igazuk is lehetne akkor, ha a lokalitások érzékelnék, hogy az elszívott erőforrásokból tényleg épül egy új világkoordinációs mechanizmus, amely adott esetben megmentheti – Magyarországot is – a teljes anarchia létpusztító hatásaitól. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valamiféle tanakodás zajlik a világhatalmi rendszerekben minderről, de ennek nem sok jelét látom. Ami biztos: ha folyik is ilyen tanácskozás, azt nem lehet mindenki mást kizárva véghezvinni.

– Mi a véleménye a forint utóbbi időkben tapasztalható erősödéséről?
– A fő ok az, hogy 1989–90-ben a térség országainak valutáit brutálisan alulértékeltté tették a komplett kifosztás érdekében. Most viszont már, miután mindent, amit lefoszthattak, le is fosztották, megváltozott a stratégiai érdekük. Most már azt kell gátolni, hogy a térség országainak exportpotenciálja tovább növekedjen, és ezért hagyják, hogy történelmileg „normálszintre” menjen vissza az árfolyam. A másik speciális magyar ok, hogy irreálisan és kiugróan magas a magyar állami forintkötvények kamata, ezért hatalmas a kereslet a forint iránt, ami felviszi az árfolyamot. És persze jelen van a spekulációs „buborék” is, amit nyilván majd akkor és úgy fognak „kipukkasztani”, amikor az számukra a maximális újabb lefosztást teszi lehetővé.

– Rendkívül turbulens időszakban vagyunk az élelmiszerárak emelkedésének tekintetében is. Ársokkok egész garmadája van mögöttünk, és ugye a világgazdasági folyamatok „begyűrűznek” Magyarországra is. Tudjuk, hogy mennyien éheznek szerte a világon, több mint egymilliárd embernek nem jut tiszta ivóvíz sem. Ennek ellenére iszonyatos a pazarlás a nyugati világ részéről: elég csak arra gondolni, britek évente négymillió tonna élelmiszert dobnak a kukába, és nem romlott, használhatatlan élelmiszerről van szó. Értékválságban van az úgynevezett nyugatias világ?
– Ez is egyik jelzése annak, hogy a közgazdaságtan elmúlt kétszáz évben kialakult egyik kulcsfogalma – a homo ökonomikusz – feltételezi, hogy kialakult a gazdaságilag racionálisan dönteni képes ember, és hogy a tőkés gazdaság és a piaci viszonyok között a lehető leggazdaságosabban használja fel az erőforrásokat. Az Egyesült Államokban évente szemétbe kerülő és nem is feltétlenül megromlott – megvettem, de kiderült, nincs rá szükségem – élelmiszernek a mennyisége körülbelül 100 milliárd dollár értékű. Miközben a világon az éhínség és az alultápláltság megszüntetéséhez évente 60 milliárd dollárra lenne szükség. Nemhogy ésszerűség nincsen, hanem egészen szélsőséges, az abszurditásig menő ésszerűtlenséggel állunk szemben. Ennél pazarlóbban felhasználni az emberiség erőforrásait nem is lehetne. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Szembe kell nézni azzal, hogy a világkapitalizmus rendszere és az utóbbi időszak globális szakasza nemcsak hogy nem hozta létre a világon létező erőforrások ésszerű, emberséges felhasználási formáját, hanem szinte leírhatatlan irracionalitást eredményezett. Olyan szélsőséges brutalitással uzsorázzuk ki az évmilliárdok óta létező, az emberiséget megtartó alapfeltételeket – minden kultúra négy alapvető őselemet ismert: a föld, a levegő, a víz és a tűz –, amelynek beláthatatlanok a következményei. A negyedik őselemmel katasztrofálisan pusztítjuk a földet, hiszen elégetjük a fosszilis energiaforrásokat. Az emberiség buldózerrel megy almát szedni, holott kevésbé brutálisan is hozzá lehetne jutni a gyümölcshöz. Egyre jobban jelentkeznek e pusztításnak a vészjósló következményei is.

Olyan mértékben éljük fel a legalapvetőbb léttalapzatokat, hogy akár néhány évtizeden belül a totális folytathatatlanság állapotába kerül az emberiség. Az élelmiszer a föld, víz és a levegő nélkül elképzelhetetlen. Egyre inkább kiderül, hogy földet nem lehet teremteni, a termőföld csak fogy, tönkremegy, erodál. Csak Magyarországon egymegyényi termőföld „tűnt el”. A vízért jelenleg is háborúk folynak, a kiotói egyezmény pedig jelzi, hogy a tiszta levegőért is megindult a küzdelem. Minden ésszerűen gondolkodó lokalitás rendkívül nagy becsben kell, hogy tartsa ezeket a kincseket, hiszen az előttünk álló évszázadban az emberiség rendkívül kritikus ponton halad keresztül, és nem biztos, hogy túléli a folyamatokat. Az élelmiszerár- és az olajáremelésben a vészjósló jövő üzen a mába.

– Ön szerint számtalan csatornán keresztül üzen a természet az emberiségnek, mégis mintha a döntéshozók tétlenül ülnének. Holott nehezen tudjuk elképzelni, hogy ne érzékelnék a problémákat. Ennek ellenére a kiotói jegyzőkönyv mintha becsődölt volna, és a legutóbbi G8-találkozón a méregdrága vacsora közepette is csak arról állapodtak meg a hatalmak, hogy mi lenne kívánatos két-három évtized múlva. Plusz ültettek néhány fát is. Kiüresedtek ezek a fórumok?
– Fontos megjegyezni, hogy nem a politikusok a főszereplők. Ez csak a látszat, ők az uralmi szintet jelenítik meg. A hatalom és az uralom nem egy dolog. Például a hatalom a Wall Street, az uralom pedig a Fehér Ház. Az uralmi szféra nem más, mint egy olyan professzionális értelmiségiekből álló rendszer, amelyik végrehajtja azt, amit a valóságos hatalmi tényezők – tehát az erőforrások tényleges birtoklói – számukra kötelezővé tesznek. A kérdés, hogy az uralmi szférának, amelynek persze van relatív önállósága is, mekkora a felelőssége. Láthatólag sem megfelelő tudásuk, sem megfelelő erkölcsi tartásuk nincs ahhoz, hogy a problémákat felismerjék, illetve kezeljék. Úgy tűnik, mind a két alapvető jószág – az ész és erény – hiányzik a világ vezető hatalmainak vezetőiből. Kérdés, hogy ez egyértelmű tükröződése-e a cinikus hatalomnak, vagy egy diszfunkcionális jelenség, amikor is a hatalom már szeretne kiutat találni ebből a helyzetből, csak éppen annyira rontottak az uralmi elitek, hogy nem képes megfelelő személyeket találni. Ezt nehéz eldönteni, ám elképzelhető, hogy az igazi világhatalmi aktorok látják ezt a végpusztulást, csak lehet, hogy úgy gondolják, most már „mindegy, elkéstünk”. És nem zárható ki, hogy messze túl vagyunk azon a kritikus ponton, ahonnan vissza lehet fordulni a végső összeomlás elől.

– Mikor lett volna elkerülhető?
– Talán az első világháború előtt kellett volna megtenni azokat a lépéseket, amelyekről azt hisszük, hogy „még most sem késő”. Pedig nagy valószínűséggel – ne legyen igazam – ezen már régen túl vagyunk.