M.Szabó Imre: A magyar nemzet magára talált.
Mosolyogjuk szelíden és finoman- civil szervezeteink segítségével is meghátráltak.
Miközben technikai KO-val megszégyenítő vereséget szenvedett a kormánykoalíció, pártkommandósok rohamegységei még a számukra bizony-bizony lesújtó hír után, 23 óra körül is megfélemlítési szándékkal száguldoztak városszerte. Koradélután óta. Behajtani tilos utcába élesen és kihívóan bekanyarodva uralják a terepet. népszavazás reggelére kordonokkal teljesen lezárta a rendőrség a fővárosi Kossuth teret, így sem gyalogosan, sem tömegközlekedéssel nem lehet a Parlament közelébe jutni. Közben a Stadionoktól megszámlálhatatlan mennyiségű rendőrségi jármű, köztük több vízágyú, könnygázgránátvető indult el a belváros felé. A tüntetők folyamatosan gyülekeznek a Vértanúk terén, készülődnek a rendőrök is.
A rebiszesek, a készenléti rendőrség Kerepesi úti laktanyájának valamennyi szobájában ég a villany.
Készenlétben alusznak a fényben…Már akik nincsenek a budapesti utcákon. Ez az ő világuk, a politikai pincérrendőrségé.
Talán nem véletlenül és úgy vélem, egészen bizonyosan nem sokáig!
A kommandós verőlegények ártatlan eltévedt asszonnyal hadakoznak: elképesztő, fölényes stílusban szemtelenkednek a Kossuth térhez legközelebb eső utca sarkán, a kordonon át. Ilyenkor ugye még könnyebb erősnek – hatalom emberének lenni.
Hallom a kétségbeesett asszonyt, aki nem találja férjét, mert a kordonokba gabalyodva azok valahogyan elválasztották őket , ő meg nem mehet az Alkotmány utcai lakásába haza. Nem engedik!
Olyan szemtelenek vele a kigyúrtak, hogy nem állom meg szó nélkül.
Rendreutasítom őket és kerülő úton elviszem a remegő hölgyet lakása közelébe.
Majd megállok a Bajcsy Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkával szemben, hogy telefonon beszámoljak a Civil Jogász Bizottságnak. Ekkor látom, a másik oldalon az Alkotmány utcába behajtást akadályozó-terelő rendőregység egyik tagja hatalmasat taszít egy arra közlekedő szerencsétlen emberen, aki a földre zuhan.
Felkapják, iszonyú erővel tuszkolják a „ Szolgálunk és védünk „ feliratot merészen viselő szirénás-villogós hatalmi erőd felé.
Kiszállok a kocsiból, s átkiáltok a széles úttesten: mit művelnek azzal az emberrel?
A választ nem hallom, csak látom: taszítanak rajta s az illető úr rémülte menekül a tett helyszínéről. Odamegyek a rendőrökhöz: mit követett el az az ember?
A csikkét a szélvédő felé dobta!- vágja rá büszkén és ő is szemtelenül – a terelőjuhász szerepet játszó rohamrendőr.
- Hol a csikk ?- kérdezem.
Hol az igazoltatási dokumentum, egyáltalán miért nem igazoltatták, ha már állítólag ekkora bűnt követett el az illető.
Csikk persze sehol, nyoma sincs. Hivatalos papír sincs.
Arra a kérdésre, hogyan merték verbálisan és kissé fizikailag is bántalmazni a férfit, minősíthetetlen a válasz.
Bemutatkozom, televíziós szerkesztőként s a Civil Jogász Bizottság- Október 23. Bizottság Alapítvány kurátoraként figyelem az eseményeket, a túlzott rendőri erő alkalmazását, felvonultatását. Ismételten követelem a választ: miért bántak így ezzel az emberrel?!
Maga menjen innen! Ezt szajkózzák.
Lassan sétálok a Kossuth tér felé. Hallom, rádión jelzik, a bőrkabátost figyeljétek! Hogy rólam beszéltek-e nem tudhatom… S figyelik is a barna bőrkabátost. Két rendőrautó közeledik.
Megállnak mellettem.
Nem érdekelnek, haladok tovább.
A Vértanúk terére érve azt tapasztalom, hogy a két-háromszáznyi tömegből talán húsz-harminc kitartó emberáll szitkozódva: „ a Fidesz tele van szabadkőművesekkel! Egyformák a kormánnyal. Az egyik tizenkilenc, a másik meg egy híján húsz”- bölcselkedik az egyik megviselt, kissé zavaros tekintetű tüntető. Gonda László főszervező meséli, majdnem oszlatásra került sor, mert fiatalok egy csoportja elindult az MTV székház felé s beidegesedtek a rendőrök. Erre a hangosbemondón visszaparancsolta a fiatalokat. Így aztán békés maradt a tüntetés.
- A kormány mégis a helyén van! - magyarázza.
- Fél órája szenvedtek hatalmas vereséget, vasárnap este, mit akarsz?
Megnyugodva a hírben, miszerint nem történt atrocitás, senkit nem vitt el a kommandós sereg, iparkodom vissza autómhoz.
Ám hallom, a szerepelni imádó férfi máris folytatja, éjfél előtt nem sokkal, a közhelyeket.
Elindulok s azon töprengek, kinek az érdeke, hogy a kiszorított népet felhergelje, felcukkolja a szónokolni vágyókat is.
Csikorogva kanyarodnak a rendőrautók, megint behajtani tilos utcákba száguldanak befelé. Civil autókban komor tekintetű urak üldögélnek. Megállok, onnan, a közelükből számolok be a CJB- nek…
A cél, szerintem: továbbra is félelemben tartani az embereket. Továbbá az, hogy az ügydöntő népszavazás jelentő –elsöprő sikerét hitelteleníteni, el-jelentékteleníteni. Leteperni, kituszkolni, földre teperni, kordonnal ketrecbe zárni a hatalmat, meg az arra közlekedőket, az ott lakó embereket- valamennyiőnket.
A 2006 őszén, a brutális-kíméletlen magyarverések emlékét magukban hurcoló milliókban pedig tovább mélyíteni a rettegést
Itt mindenki büntetés nélkül azt tehet, amit kedve tartja.
Hatalom jogon felül-kívül és törvényen alul…
A közjogi és politikai káosz kellős közepén- hálójában vergődő magyarság meg tétova.
Mi más is lehetne, túszként vergődve a média hálójában, agymosottan és mit sem sejtve arról, mi történt velünk s mi történik, ha nem emeljük fel szavunkat, s nem szavazunk igennel az emberellenes törvények ellen!
Lassan alig képes örülni annak, hogy íme, a népszavazás mai eredményeit szemlélve jó láthatóan éledeznek a demokrácia elemei. Képtelen felismeri az örömhírt: békésen és higgadtan, úriember-modorban késztette ez a sokat szenvedett nép, civil szervezetinek segítségével meghátrálásra a neokon-, pénzhatalmi filozófiát ránk kényszerítő, idegen érdekeket kiszolgáló kormányzatot.
Pedig ha valaminek, akkor ennek örvendezhetünk, ettől mosolyoghatunk a körülöttünk megszállottan csikorgó, erődemonstráló rendőrautók között, amelyekben azért ülnek olyan emberek is, akik velünk tartanak! Mosolyogjuk tehát szelíden és finoman, villamoson, metrón, bele azoknak az arcába, ezzel is erőt adva-sugározva mindazoknak a keveseknek, akik önmaguk és a magyar nemzet ellen szavaztak – szerencsére nem ügydöntően.
A magyar nemzet hosszú évek után magára talált.
Végre!
Mi történik ezután?
Idő előtti választások, a kormány lemondása, az MSZP mélyrepülése összezúzódásig?
Ki tudja?
Viszont az pontosan és élesen látható: megroggyant és kisebbségben maradt a két, egyelőre kormányzó pártalakulat.
Teendőnk nem más: tovább küzdve a nemes értékekért, hazánk jövőjéért, tiszta logikával, egymást szeretve, óvva, önzetlenül átölelve védjük hát magunkat a bennünket meggyötörni-elsöpörni szándékozó törekvések elől.
Határozottan és ha kell, hát keményen, megingathatatlan demokrataként!
2008. március 9. éjjelén.
M.Szabó Imre