A MAGYAR NYELVRŐL


Szeretném ajánlani, fülekbe tanulságul,
mint hímezi jó szavát Petőfi Sándor.
Ki itt oly sokat írt, néha kardot forgatott,
s el nem tűne onnan, hol dúltak a harcok.

Magyarnak lelke szárnyalni égbe lebben,
ha ekképpen olvas régi, büszke önmagáról.
Néha tán csak ifjonti költő tolla reszket,
fűzve búsongó sorokat kegyetlen koráról.

E nyelv, mi megtartott minket ezredig,
nem múlhat el, nem vásári kalendárium!
Becsüld, szeresd, mint átöleli lelked is!
Első szavától utolsóig ez evangélium.

Még ha volna olcsó, lapozott naptár,
elvetnéd szemétbe, vagy éppen tűzre,
ha felednéd egyszer kedves, szép szavát,
önmagad űznéd, nem néznél többé tükörbe.

Mit lehetne erről mondani még szebbet,
mit alig érthet a büszke nagy világ?
Hogy emésztő távolban könnyed megered,
majd sírodra virágot inkább itt kívánsz.

Ne bontsd a csokrát, ahol él, ott csodás!
Könyvtárat fellapozhatsz, és ízét nem leled,
csak élő szó, mi néked első és igazság,
szívedből élő ős erő, mert lelkedből lelkedzett.

Ferencváros, 2010. november 27.
Lengyel Károly
 

UTÓIRAT
a Magyar nyelvről c. vershez

meglapoztam száz sor rejtekét
nem leltem rímet erről énekét
tizedek óta avatott tollaktól
csak molyos magyarázatot
kívánkozott új vers új világra
élni hívjon parazsa, lángja
marad még tán egy ezredet
mit könyvtár nélkül is zengenek

Ferencváros, 2010.11.28.
Lengyel Károly