A nagy átverés

Ez a kifejezés nem irodalmi értékű, de ennél jobban nem lehet kifejezni azt, amikor jóhiszemű embereket igaznak tűnő hamisságokkal vezetnek félre.

Ennek az „átverésnek” lehettünk tanúi 1989 június 16-án, amikor a Hősök terén több mint 1oo.ooo ember előtt öt reform kommunistát és egy üres koporsót ravataloztak fel nagy gyászpompával, elhitetve az emberekkel, hogy itt a rendszerváltás, mert igazságot szolgáltatnak 1956 mártírjainak.

Ennél nagyobb hazugságot –úgy gondolom – még sehol a világon nem akartak egy egész nemzettel elhitetni!

A felravatalozott öt mártír ízig-vérig hithű kommunista volt. Minden cselekedetük 1956 előtt a rendszer megszilárdítását, a forradalom napjaiban a rendszer megmentését szolgálta.

Egy rövid újságcikk nem ad lehetőséget mind az öt felravatalozott reform kommunista jellemzésére, ezért csak a két legismertebb személy életútját vizsgáljuk meg nagy vonalakban.

Már maga a „reform kommunista” kifejezés sántít és félrevezető. Komolytalan és nevetséges lenne reformfasisztákról, reform nácikról, reformnyilasokról, reform kapitalistákról, vagy reformterroristákról beszélni. Ugyanilyen komolytalan a reform kommunisták emlegetése is. Ezt csak „szépségtapasznak” szánják a mai „reform kommunisták” úgy tüntetve fel, mintha lenne különbség a kommunisták és reform kommunisták között. Szögezzük le, nincs közöttük különbség!

Nagy Imre az első világháborúban, orosz fogságba esése után belépett a Vörös Gárdába. Hiteles kutatók szerint, jelen volt a Cári család legyilkolásánál. Az emigrációban, amikor Kun Bélát és társait likvidálták, Nagy Imre, „Vologya” néven együttműködött az NKVD-vel és életben maradt. 1944-ben a legmegbízhatóbb moszkovitákkal tért haza, Belügyminiszterként, Földművelési Miniszterként, Miniszterelnök helyettesként a szilárd bolsevista irányvonalat képviselte.

Sztálin halála után a Szovjetúnióban megkezdődött a harc a hatalomért. Ez történt Magyarországon is. A hatalomért való marakodás kapcsán került szembe Nagy Imre Rákosival. A Szovjetúnió vezetői, élükön Beríjával, - talán a leghirhedtebb tömeggyilkos bolsevikkel, - Nagy Imrében látták azt a személyt, aki legjobban képviselné érdekeiket, aki Magyarországon is megmenthetné a kommunista rendszert, mert világosan látták a nép körében egyre fokozódó elégedetlenséget.

A forradalom alatt Nagy Imre minden cselekedete a kommunista rendszer átmentését szolgálta. Az a tény, hogy október 27-én „elismerte a forradalom győzelmét” nem jelentett mást, mint a szovjetekkel megegyezve, ravasz módon kicsalni a fegyvert a forradalmárok kezéből. „ Tegyétek le a fegyvert, ne folyjon több magyar vér, minden követelésetek teljesítve lesz, stb.” Ugyanakkor a fegyveres erők vezetését 1oo%-ig megbízható kommunisták kezébe helyezték, akiknek legfőbb feladata az volt, hogy a magyar fegyverben álló erőket minél jobban szétzüllesszék, ezzel előkészítve a talajt az újabb szovjet támadás előtt.

Későbbi perbefogása és kivégzése nem volt más, mint „kommunista testvérharc,” a hatalomért. Sorsa semmiben nem különbözött Trockíj, Beríja, Kun Béla, Rajk László és a többi, elvtársak által kivégzett kommunisták sorsától.

Aki Nagy Imrét nemzeti hősként mutatja be az utókornak, az szemérmetlenül meghamisítja a történelmet!

Maléter Pál is hasonló életutat járt be. Maléter a II. világháborúban esett szovjet fogságba. /Egyesek szerint átállt. / Ott jelentkezett partizánnak és már 1944-ben be is vetették volt bajtársai ellen. A háború elvesztése után ezek a partizánok lettek a honvédség vezetői, hiszen a megszállók szempontjából ezek voltak a legmegbízhatóbbak. Maléter is fokozatosan emelkedett a ranglétrán és 1956-ban már ezredes

Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére október 25-én kiment a Kilián laktanyába, mert a Corvin-köz és a Kilián laktanya két nap alatt világhírnévre tett szert, mivel itt érték a legnagyobb veszteségek a benyomuló szovjet egységeket. Ez kellemetlen volt Maléternek, mivel a Kilián is az Ő parancsnoksága alá tartozott. Azért ment oda, hogy a laktanyát a felkelőktől visszafoglalja.

Tény, hogy Maléter a forradalom alatt csak a felkelőket lőtte és lövette. Egyetlen parancsot nem adott ki a szovjet betolakodók elleni harcra. Honvédelmi Miniszterré történő kinevezése nem volt más, mint kommunista manipuláció, hogy a Kilián forradalmi hírét összemossák a kommunista ezredes nevével.

Kivégzése politikailag és erkölcsileg azonos Nagy Imrével. Az igaz, hogy áldozat. A kommunisták hagyományos egymás közötti marakodásának áldozata, de a forradalom győzelméért semmit nem tett! Ezért nem lehet a forradalom hőse és mártírja! Ezt csak a történelemhamisító, még élő reform kommunisták és kiszolgálóik szajkózzák megállás nélkül arra gondolva, hogy ha mást nem hallanak az emberek, az lassan belevésődik a tudatukba.

A többi elítélt „reform kommunistáról” is ugyanezt mondhatjuk el mint Nagy Imréről és Maléter Pálról. Akik életben maradtak, 1989-ben is a kommunista elvtársak átmentéséért hozták létre az un. Történelmi Igazságtétel Bizottságot, ahol elsősorban a volt kommunistáknak szolgáltattak igazságot. / Ezért volt a Nagy Temetés a Hősök terén. / Napjainkban pedig már azt hirdetik az elvtársurak, hogy 1956 tulajdonképpen szocialista forradalom volt, hiszen előkészítői, vezetői és mártírjai kommunisták voltak, /mint a mai „urak” / akik ugyanazt akarták ami napjainkban történik.

Ez a nagy történelmi átverés! A Világ legjelentősebb antikommunista és szovjetellenes forradalmának sikerét és dicsőségét, - melynek hősei elsősorban a Pesti Srácok voltak, - átjátszani a régi és mai kommunisták kezére.

Szerencsére az emberek gondolkoznak és egyre több olyan írás is megjelenik, mely rámutat arra a történelmi hazugságra, amit a Dohány utcai un. „56-os Intézet” próbál a tudományosság álarcával, a jóhiszemű emberekkel elhitetni. A „lóláb akkor lóg ki” ha megnézzük, hogy kik tartják fenn és kik támogatják az Intézetet. Mert mindenhez pénz kell.

Létrehozásánál egy külföldi, /nem nemzeti elkötelezettségű / milliomos bábáskodott. 1994 és 98 között a Horn-kormány évi 6o millió Forinttal támogatta az Intézetet. Ezt az összeget az Orbán-kormány megvonta, de Demszky Főpolgármester azonnal 3o millióval sietett az „urak” megsegítésére. 2002-ben, a kommunisták választási győzelme után pedig a Medgyessy-kormány szavazott meg 13o millió Forintot az Intézet támogatására. Ezt folytatta a Gyurcsán és Bajnai kormány is. / Madarat tolláról, embert barátjáról! /

Sok bölcsesség és örök igazság van az évszázadok alatt érlelődő népi mondásokban, ezért ezekkel fejezem be rövid, gondolatébresztő írásomat. „A történelem kerekei lassan forognak, az Isten malmai is lassan őrölnek, de a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát.”

Várom, hogy a Választófülkék forradalmának kormánya mikor teszi helyre az 1956-os Forradalom történelmi igazságát!

MEGJEGYZÉS: Szalay Róbert történelemtanár által készített, “A nagy átverés” c. cikkhez.

Szalay Róbert (Születési hely, év, hó, nap: Budapest, 1930. augusztus 9. Anyja neve: Sztraka Piroska, apja neve: Szalay Vlagyimir) egykori Sztalin Akadémiát végzett politikai tiszt (százados), az MDP tagja, a szovjet agresszorokkal együttműködő, Kádár megtorlásában közreműködő pufajkás, majd felbujtói minőségben elkövetett lopás bűntette miatt 4 évi börtönbüntetésre ítélt személy rögeszméjévé vált, hogy ‘56-os forradalmának tartsák, ezért minden lehetséges szervezetet, fórumot vagy publikációs alkalmat megragad hírneve növelésére.

Mint “botcsinálta” történelemtanár, meglehetősen sokat és (saját szóhasználatával élve) szemérmetlenül hazudott a nagy nyilvánosság előtt, bízva abban, hogy: “A nagy átverést” neki is sikerül megvalósítani. A fent jelzett cikkében ugyanis triviális, minden átlagos újságolvasó előtt ismert tényeket prezentált az olvasók elé, keményen ostorozva a hazug vagy/és tehetetlenkedő “Illetékeseket”.

Szalay elgondolása (vagy számítása) némi sikerrel járt: Szabó János FKGP-s honvédelmi miniszter alezredesi rendfokozatot “ajándékozott” neki, mert (indoklásában kifejtette) nagyra becsülte Szalay ‘56-os forradalmi tetteit, külön értékelve, hogy a Sztalin szobor ledöntésénél is ott volt a százezres főnyi tömegben (ha igaz?), de talán még egy kormányzati ciklus kellett volna Szabónak, hogy a többi részvevőket is előléptesse alezredesekké.

Szalaynak még azt is sikerült kiügyeskednie, hogy 1990-ben a Budapesti Katonai Bíróság első kérésének (1990. februárjában) elutasítását követően, ismételt kérésére (1990. májusában) semmisnek nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság négy évi börtönbüntetést, lefokozást és öt évre szól állampolgári jogainak gyakorlásától való eltiltást tartalmazó (Szalay Róbertre vonatkozó) jogerős ítéletét. Ebben az ügyben Szalaynak csupán a lelkiismeretével kell elszámolnia, mert a peranyag részletes ismeretében kijelenthetem, hogy a Katonai Bíróság által kiadott semmiségi igazolás csak úgy születhetett meg, hogy a hadbíró vagy nem ismerte a peranyagot vagy szenvedő alanyává vált egy “nagy átverésnek”.

Ami a helyesírási hibákkal és a pongyola fogalmazásokkal “telített” Szalay cikket érinti, a tartalmával kapcsolatosan az a legnagyobb gond, hogy olyan személy írta, aki anno dacumál nem csak “steril” hazugságokat terjeszgetett évtizedek óta, hanem még önmagát is (sorozatosan) meghazudtolta, abban bízva, hogy az emberek nem veszik észre.

Szalay 6 (azaz hat) változatban “terítette” az olvasók vagy a hallgatósága elé a forradalmi tevékenységének eseményeit, az alábbi “menü” szerint:

a/ 1956. október 23-án - az esti órákban –, a tömeg betörte a Kilián laktanya kapuját és fegyver, valamint lőszer után kutatva beözönlött a laktanyába;

b/ A tömeghez intézett “gyújtó” hangvételű beszédét követően, Szalayt az emberek a vállukon vitték be a Kilián laktanyába, de mivel ott fegyvert és lőszert nem találtak ezért sokan tovább mentek a Soroksári úton lévő fegyverraktárhoz;

c/ Egy fiatal százados (Szalay Róbert) (Sic!) a Kilián laktanya előtt gyülekező tömeg élére állt és birtokba vette a laktanyát (lásd.: “Az 1956-os forradalom igaz története” c. “művét”. MET kiadó. 1999.).

d/ v. Bánkuty Géza (alhadnagy) és Szalay Róbert (százados) álltak a Kilián laktanya előtt csoportosuló “felkelők élére és már este 11-kor elfoglalták a laktanyát, majd 24-én hajnalban az elsők között nyitottak tüzet a bevonuló szovjet csapatokra, ezzel megalapozták a Kilián hírnevét”(Sic!), idézet a Magyar Hajnal II. évf., 2001 szeptember számából. Meg kell jegyezni, hogy Szalay a Magyar Hajnal szerkesztő bizottságának a tagja volt(!);

e/ Szalay Róbert 1991 májusában készült 461 oldalas (!) jegyzetéből viszont kiderült, hogy Csiba Lajos százados (a Kilián laktanya parancsnoka) vitette be Szalayt az utcáról a laktanyába és bezártatta egy irodába (tehát v. Bánkuty ott se volt), ahonnan később kiszabadult. Csiba Lajos százados a forradalom és szabadságharc leveréséig a laktanya parancsnoka volt, Maléter alárendeltségében. Vagyis,- a JEREVÁNI RÁDIÓ-tól plagizálva: “Nem Szalay foglalta el Kilián laktanyát, hanem Szalayt fogatta le a laktanya parancsnoka”;

f/ Szalay jegyzetéből az is kitűnik, hogy a Kilián laktanyában nagy volt a felfordulás, ő a harmadik emeleten talált egy telefont, felhívta a Honvédelmi Minisztérium ügyeletes tisztjét és jelentette a Kilián laktanyában uralkodó anarchikus állapotokat, kérve segítségüket!!! Még Maléterrel is kapcsolatba lépett, mert másodszori hívásakor Maléter volt a vonal túlsó végén. Jegyzete szerint: “Önkéntelenül feszesebb tartásba helyezkedtem és jelentettem részletesen az elmúlt órák itteni eseményeit. Azt nem mertem elmondani, hogy az én vezetésemmel törtünk be a laktanyába, hogy fegyvert és lőszert szerezzünk az ÁVH elleni harchoz” (Sic!).

Szalay papírra vetette azt is, hogy október 24-én “háromszor vagy négyszer vették el géppisztolyát, hiszen egy szabályos öltözékű, fegyveres tiszt gyanusnak tünt” (Sic!). Később elhatározta, hogy még a sötétség beállta előtt hazamegy mert nagyon kimerültek érezte magát...

Ezek után vajh’ ki hisz Szalaynak (?), hiszen az általa emlegetett “lóláb kilógásáról” (esetében) csak többes számban lehetne beszélni, talán egy ménes “patáinak” mennyisége érzékeltetné a történelemtanár mennyiségi és minőségi “füllentéseinek” halmazát. Valójában Szalay “a sánta kutyánál is hamarabb érte utol önmagát”, mert egyik állításával leleplezi vagy megcáfolja a másikat, bár az sem kizárt, hogy krónikus amnéziában szenved, esetleg olvasóit akarja szánt-szándékkal félrevezetni!

Érdemes felfigyelni arra, hogy a Kilián laktanyát (mint az ‘56-os forradalom egyik nevezetes objektumát) számos hazug szélhámos sajátította ki önmaga népszerűsítésére, így például Bánkuty Géza hősi történetei között is szerepel a laktanya, Czeglédi József pedig Boross Péterhez írt levelében a következőket írta: “1956. október 23- este ifjú szakmunkásként fogtam fegyvert a Kilián Laktanyában (Sic!), majd a forradalom fegyveres leverését követően Kéri Kálmán vezérezredes mellett működtem összekötőként az Astoria Szállóban” (Sic!). Czeglédinek tehát az is sikerült, ami Szalay “csoportjának” nem, “fegyvert fogott” a fegyvertelen laktanyában és vezérezredesnek nevezte ki Kéri Kálmán ezredest... Ezzel a mesével ügyesen befészkelte magát az ‘56-osok közé, ügyvezető elnökké avanzsált és a szervezet pénzén, az elnökség kiváltságosabb tagjai (feleségeik társaságában) utazgattak Ausztriába, Németországba, Franciaországba és Svédországba. Érzékelhető, hogy a hazugság (terjesztése) rendkívül jó befektetésnek bizonyul.

EPILÓGUS HELYETT:

Szalayt sem a helyesírásra, sem a mondatszerkesztésre nem lehet megtanítani! Immáron - mintegy húsz éve -, többféle változatban (de mindig hibásan), veti papírra az egykori szovjet birodalom hivatalos nevét. A SZITTYAKÜRT-ben közölt anyagában piros és/vagy sárga színekkel jelöltem meg azokat a szavakat vagy betű-helyeket, amelyek helyesírási, mondatszerkesztési vagy az írásjelekkel, valamint a nagy és kis betűk alkalmazásával kapcsolatos hibákat tartalmaznak. Talán konzultálhatna Szalay egy közepes képességű általános iskolai tanulóval, ha cikkeket készít a nyilvánosság számára, mert nagyfokú figyelmetlenség az olvasókkal szemben ennyi hibát “összeharácsolni” egyetemi végzettségű személynek, még akkor is, ha levelező szakon szerezte a diplomáját.

Arra is emlékeztetném Szalayt, hogy Nagy Imréhez és Maléter Pálhoz hasonlóan ő is “hithű” kommunista volt, és hatékonyan támogatta Rákosi rendszerét (komisszárként), majd Kádár hatalomra jutását (pufajkásként). Maléterhez hasonlóan a Kilián laktanyából ő is lövetett a Corvin-közi forradalmárokra, ha elfogadjuk, hogy birtokba vette a laktanyát! Hiszen még Gosztonyi Péter, alhadnagy, politikai munkás is elismerte, hogy lőtte a corvinistákat (október 24-én), bár hozzátette, hogy csak a fejük fölé célzott! (Tessék ellenőrizni vagy cáfolni!) Szalay krónikus hazudozását jellemzi, hogy amikor pert vesztett ellenem (Bánkuty tanúskodása ellenére), a tanácsvezető bírónőnek azt hazudta, hogy nagyon idős és beteges édesanyját tartja el, csak többévi részletekben képes a per elvesztésével járó költségeket kifizetni. Hamarosan kiderült, hogy a bankban forintja és dollárja is bőséges mennyiségben állt a rendelkezésére... Még védőjét (Gaudi Nagy Tamást) is kínos helyzetbe hozta hazudozása miatt, mert másodfokon a bírói “trojka” tanácsvezetője mindkettőjüket fennhangon elmarasztalta, mert egyértelműen lelepleződött Szalay hazugsága, G. N. T. tehát a “nagy átverés” vétlen áldozata lett.

Kétségtelen, hogy Szalay hazugságai eltörpülnek Lenin, Sztalin, Hruscsov, Kádár vagy Gyurcsány hazugságai mellett, talán szóra sem érdemesek, de - szerintem –, mindenki jól felfogott érdeke, hogy a csalókat, a tolvajokat, a hazudozókat és más anyagi vagy erkölcsi károkat okozókat leleplezze, mert összességükben felmérhetetlen károkat okoznak embertársaiknak. Ők “A nagy átverés” kiagyalói, terjesztői és haszonélvezői.

(Prof. Dr. Bokor Imre.)