Gavallér János

Adásban


Nevet adtak a gyereknek;
direkt elneveztek,
hogy kálváriáját az életnek
- eretnek szólamok szablyák a sorsot-,
hátamra, hátadra rakják a keresztet,
cipeljük jövőnk hátunkon batyuban,
mögöttünk terheink, előttünk gátak,
direkt elneveztek,
hogy ne higgy a mának!
Hej! Direkt, vagy véletlen
új szavak szablyája szabja keresztem,
s cipelem hátamon a rám rakott terhet,
jövőm a hátamon, agyamban vermem,
fordítva ültem, ültettek a lóra,
fel, fel a magas beképzelt szóra,
babérokra törve direkt aláznak, gyaláznak,
zabot löknek ma is csak a lónak…
A végtelen folyó partján üvöltöm:
Merre a híd, az út hol vezet,
vegyek-vágyak kulcs-kilincse,
merre a lelkiismeret?
Direkt elneveznek,
hogy ne higgy a mának,
hogy ne higgy az emberfiának!
Nem kérek semmit, csak a mannát, az égit,
ennyi, csak ennyi a vágyam, semmi!
Hátamon jövőm, előttem álmok,
mögöttem sorban nyílnak virágok,
- hiszem, ha látom-, szememben tályog,
tévesen látom
a csodást, rútvilágnak.
Direkt elneveznek,
hogy ne higgy a mának,
porszemek csillognak szemedben álmok,
vetítnek eléd álnok, rút, hazug világot!

2010. 06. 25.