Ágnes, a bálkirálynő

 

 

Horváth Ágnest, az egészségügy soros SZDSZ-es miniszterét szerte az országban kifütyülik, mindössze női mivoltának (és tucatnyi őrzőjének) köszönheti, ha nagyobb inzultus nem éri. A mai politikai skála legnépszerűtlenebbje, s perverz módon, mintha e szerepben lelné gyönyörét. Néha mégis akad kivétel: Debrecenben úgy ünnepelték, hogy egyenesen (orvos)bálkirálynőt csináltak belőle. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy február 16-i érkezéséről a köznép nem tudott, így osonhatott be az orvosegyetemi nagyelőadó első sorába. Aztán előadást is tartott, természetesen a már megszavazott egészségbiztosítási rendszerről, bár a törvény ekkor már még nem bírta Sólyom László aláírását. Ágnes asszonyban fel sem vetődött, hogy az elnök ezt ne írná alá, s ez harmadnapra be is igazolódott. Előadást tartott még az Egészségbiztosítási Felügyelet csaknem tinédzser igazgatója, aki mellett Ágnes asszony is korosnak tűnt, a  következő előadó, Kökény Mihály pedig éppenséggel politikailag volt túlkoros. A termet zsúfolásig megtöltő professzori kar némileg feszengve várta az idő múlását, végül győzött önfegyelmük, s a székeken való mozgolódástól eltekintve más véleménynyilvánításra nem került sor. A jól időzített állófogadás miatt kérdésfeltevésre pedig idő sem maradt.

Horváth Ágnes Debrecenben jelentette be, hogy napokon vagy heteken belül megalakul a 22 egészségbiztosítási pénztár. A helyszínválasztás célzatos, egykor Kossuth itt hirdette ki a függetlenségi nyilatkozatot, Ágnes asszony pedig most az ország kizsákmányolásának utolsó fokát, ha nem is így fogalmazott.

A napot az egyetemi bál zárta, melynek időpontja sem volt véletlen, lévén a böjt ideje.  A vacsora sem lehetett mindennapi, rákragus fogasfilé, szarvas sült, és fenséges harcsahalászlé, amiről a sajtó leplezetlen őszinteséggel tudósított, hozzátéve, hogy a választék még ennél is pazarabb volt. Horváth Ágnes pedig fedetlen vállakkal került a kamerák kereszttüzébe. A tudósítás nem szólt arról, hogy a főasztalnál miről is lehetett vele beszélgetni, de az tény,  hogy az SZDSZ-es miniszter asszony együtt mulatott a fideszes Kósa polgármesterrel és az MSZP-s Fésűs rektorral. A fehér asztal mellett (és bárhol a pénzosztásnál) a háttérben immár teljes a nagykoalíció. Akik eközben kiszorulnak az egészségügyi ellátásból, azoknak is megadatik az összefogás lehetősége. Az efféle bálokból kívül rekedt orvosok is egységesek lehetnének, pl. ha nem követnék szolgai módon a kormány primitív reklámjait. A fogasfilé azoknak jár, akik már 2002-ben óriásplakátokon hirdethették: „RENDBE TESSZÜK AZ EGÉSZSÉGÜGYET” (SZDSZ). Az immár parlamenti küszöb alatt vergődő SZDSZ anyagi javakban még mindig magasan veri párttársait, amit az óriásplakátok tömkelege bizonyít. A „rendbetétel” óta a kórházakban van széf, minimalista csomag WC papírral, és európai szintű várólisták. Hogy mi vár az orvosokra és a betegekre, az nem kerül terítékre a báli asztaloknál.

Az elhíresült reform lapjai pedig tekercselt papír formájában újra feldolgozva hasznosak lehetnének a toalettben. A helyzet valójában halálosan komoly, a játék vérre megy, ha nem ébred fel a társadalom. Mert lehet arról viccelődni, hogy a miniszter asszony nem áll hivatása magaslatán, de egyszer úgy is ki kell mondani: szakmailag nulla, erkölcsileg hulla. Szóból ért a magyar, bár a fentieknek látható jelei vannak. S hogy senki ne személyén köszörülje nyelvét, fel kell ismerni a háttérben a pénzhatalom diktátumát. A miniszter csak szóvivő és végrehajtó, a jól végzett munka után pedig bálkirálynő. Ágnes asszony mégis megmarad célpontnak, mert a javak a kezén s testén át érhetők el.

 

Dr. Nagy Attila
orvos, közíró
Villámposta: drnagyattila@yahoo.co.uk