S Ű R G Ő S   F E L J E G Y Z É S

 

SÓLYOM LÁSZLÓ ÚRNAK,

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉNEK

BUDAPEST

 

 

TISZTELT ELNÖK ÚR!

 

A Kossuth téren zajló események kifejezetten rossz irányba fejlődnek! Rendőrségünk nem az okok megszüntetésén munkálkodik, hanem (miniszterelnöki támogatás birtokában) erődemonstrációval és a „vasfüggöny” megkettőzésével, provokálja az alkotmányos jogaikért demonstráló polgárokat.

Úgy tűnik, hogy a rendőrség 2006. október 23-óta: „állam az államban”! Az sem kizárt, hogy a berlini falhoz hasonló építkezésbe fognak, vagy a nyugati határunk oltalmazására – hajdan - jól bevált taposóaknák telepítésébe kezdenek.  

A kormány(fő) és a  rendőrség illetékesei  részéről - eddig tapasztalt - (primitív) magyarázkodások vagy jogi csűrés-csavarások, sértik az emberek ön-és igazságérzetét!

Minden érintett számára ismert, hogy „műveleti terület” nem létezik (!), tehát a rendőrség több mint száz napja, „kreált” kifejezés „pajzsa” mögé bújva önkényeskedik, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin képmutató asszisztálása mellett.

Az ötletekből kifogyhatatlan hatalomféltők, most az értelmezhetetlen - „jogellenes helyzetre” - hivatkozva játsszák a „kiszorítósdit”,- azokat zaklatva, üldözve és/vagy bántalmazva, akiknek az adóforintjaiból „élik világukat”!

A Medgyessy, majd a Gyurcsány kormányok által kialakult helyzet kritikus, tragikus és kilátástalan.  Egy hazug, koncepciótlan, öntelt, paranoiás és diktátori szimptómákkal rendelkező akarnok,- kormányozza erkölcsi-gazdasági nyomorba hazánkat.

Tisztelt Elnök Úr! Az Ön „jogi mérlegének” serpenyőiben nem lehet egyforma súlyú, a jogsértést előidéző (fenntartó) és az azt felszámoló tevékenység.

Az Ön szavára - még – odafigyelnek az emberek, Önnek lehetősége van az inlegitim kormány elleni fellépésre.

Megduplázott vaskerítés mögött, védőöltözetbe bujtatott rendőr-hadsereg áll ugrásra készen, hogy gumibotokkal, vízágyúkkal, gránátvetőkkel, könnygázfejlesztőkkel, gumilövedékekkel, pajzsokkal, rendőr lovakkal és kutyákkal - bármilyen „áron” - védelmezze a jogellenes helyzetet, valamint a gyáva, hazug és dilettáns kormány hatalmát.

Elnök Úr!  A fagyoskodó, elkeseredett, becsapott, megalázott és kisemmizett emberek türelme elfogyott! Képtelenek kivárni a csigalassúsággal működő, gyakran részrehajlást tükröző, ügyészségi és bírósági procedúrákat, nem hisznek a kormányfő és kormánya ígéreteiben.  

Az első számú közjogi méltóság gyors, hatékony és törvényes fellépésével ma még megelőzhető a tragédia

 

                                                 Tisztelettel:

 

                                                                                           (Prof. Dr. Bokor Imre)

                                                                                        a Justitia Bizottság elnöke