Csukott pilláink alatt

 

2012. 06. 23.
 

Elfajzott virágok pompája,
herélt kanok bűn-palotája…
beton tengeren üveghajók,
echós szekéren cifra ringyók…
belőlünk nőttek, acsarkodva,
míg tudat alatt vicsorítva,
lesütött szemmel néztünk szembe
- törvényalkotók sosem köpnek,
a tükörben mosolygó arcra-:
az aljas, nyomorító sarccal.

Félelem hálója a mennybolt,
emberélet –szellemzsákon folt-,
csak azt mondhatod el, ennyi volt,
s hogy megérett a szív -a folyó
összegyűjti könnycseppjeinket-,
idődimenzión át, menni kell,
tiszavirágrajzás, víg násztánc
a halál, - Vajh, mi van odaát?-
képzelődünk; hisz valaki vár,
még itt, most, valami új csodát!

Várunk a mozgató rugóra.
-lepergett a homok, ütött az óra-,
csodák Liliputja, makro-sejt
száguld az agyban, érző ember
az embert látja a másikban,
egoizmusát is feladva,
akarja, boldogság pirula
hullámát, élet-éter szagát,
s csukott pilláink alatt, könnyek,
özönvizekként özönlenek!