Derengő

Ácsorog egymagában
az ember síró lelke
gyászoló hazug-mában,
nem kell senkinek;
se két erős keze,
se tiszta szíve.

Nem kell az ember.
Gépagyú bohócok
és kerge zergék
falják a jelent, mohók;
s a csomót még
torkukon nem érzik.

Cifra kenderkötélen lóg
a humánus méreg, s nyög:
Nem a kenyérért, nem a vízért,
a lelkében az érzést
rúgták szét! S üres íz;
tolakszik torkán a közöny.

Se két erős keze,
se tiszta szíve;
nem való a modern világ
tárt kapuján a kígyóra sziszegni!
Csak enni a mannát,
s a lelked korbácsát köszönni.

Az emésztőben fürödni,
s dicsérni a kor zsákbamacskáját,
mert nyitva az ajtó, lehet menni…
s jövőt vadászó zsoldosokká
béragyú kókler csorda
mellettünk rohanó hada
sodor… Semmi-vágyba!

A szívünket cikkelyezve,
kiparcellázott érzéseinket
befogják bűn-hintajukba,
s a köd-kénbarlangok mélyén
eltűnik a lélek-érzés.

2007.12.31.