EGY SZEMTANÚ VALLOMÁSA

 

Adjon az Isten szebb jövőt! (Szerda éjfél)

Most érkeztem haza a Magyar Szigetről. Nem látok a pipától. Az én történetem úgy kezdődött a számomra, hogy este fél nyolc körül, amikor érkeztem a családommal Verőcére, a Csattogó Völgybe vezető úton megállított egy polgárőr és közölte velem, hogy nem mehetek be a Magyar Szigetre. Megkérdeztem, hogy miért nem? A válasz az volt, hogy a cigányok lezárták az utat, mert valami szkinhedek megtámadtak egy terhes cigány nőt. (Később kiderült, hogy pont fordítva történt a dolog.) Mondtam, hogy O.K., ha ez valóban így van, akkor miért nem intézkedik a rendőrség, mert ehhez nekem nem sok közöm van, viszont be akarok menni. De ha már itt tartunk, akkor miért nem lép a rendőrség az ügyben is, hogy a cigányok lezárnak egy közutat?

Közben megérkezett az ingyenes buszjárat is és a buszsofőrt is felszólították, hogy forduljon vissza, de az én autóm elállta az útját így kénytelen volt maradni. Szó szót követett, majd a polgárőr barátságosan elmagyarázta, hogy ő ugyan beenged, de a rendőrök biztosan visszafordítanak és egyébként is kell az nekem, hogy megverjenek a cigányok? Kérdeztem, hogy miért vernének meg? A válasz: Mert sokan vannak. Ezután elmagyarázta, hogyan kerülhetem meg az egész völgyet és hogy juthatok be suttyomban, de ha jót akarok magamnak, akkor inkább hazamegyek, mert ezek biztosan betörnek a táborba és akkor lesz nemulass. Miután elmondtam neki, hogy hova dugja a jótanácsait egyet értettem vele abban, hogy ha ezek megpróbálnak bemenni a Magyar Szigetre, akkor valóban lesz nemulass.

Mégis. Jobb a békesség alapon visszaültem a kocsiba és épp indulni akartam a polgárőr által javasolt kerülőút felé, amikor egyszer csak elmegy mellettem egy cigány csapat és a hátul lévő cigány csaj (így nevezik a cigány luvnyákat?) beszólt az ablakon, hogy "Úgyis el lesztek pusztítva". Nekem sem kellett több, kiugrottam a kocsiból és utánuk eredtem. Kérdezem a cigányt: kit akarsz te elpusztítani? Mit képzelsz te magadról? Engem te ne fenyegess, mert fordítva is elsülhet a dolog te tetű! Persze mindezt ordítva, így a többi cigány is visszafordult. Lett is üvöltözés, hogy zengett bele az utca. A polgárőr hevesen rádiózott, de a húsz méterre álló sünök valahogy nem akaróztak odajönni. Hozzáteszem a buszról sem szállt le senki egy embert kivéve. Miután a fiam is kiszállt a kocsiból (meg a feleségem is) látva, hogy közel egyenlőek az esélyek azonnal lecsendesedtek, de azért még távoztukban odakiáltották, hogy rásszííístáá. El tudjátok képzelni, hogy milyen érzés volt ezt hallani miután életveszélyesen megfenyegettek?

Na jó, akkor is bemegyünk. Persze hátulról suttyomban. Útközben feltűnt, hogy ha jön szembe egy másik autó, akkor az egyikünk a szó szoros értelmében le fog esni az útról. Tehát ott lehetetlen a kétirányú forgalom. Mikor odaértünk a bejárathoz már javában gyülekezett a harcosabb fajta magyar. Láttam husángot, deszkát de még íjat is szép számmal. Mondanom sem kell, hogy volt egy részeg barom is, aki mindenáron össze akarta veretni magát akár a mieink által is. No, gondoltam igazam volt. Ha ezek be akarnak jönni, akkor itt tényleg lesz nemulass a számukra. Megvettük a karszalagot és beljebb mentünk. Érdekes módon a bentebb lévő szigetlakók többsége mit sem tudott a kinti eseményekről. Leültünk egy asztalhoz és elkezdem gondolkozni a történtekről.

1. A rendőrség lezárja a bevezető utat mert ott cigányok csoportosulnak. Értitek? Nem feloszlatja az illegális gyülekezést, hanem lezárja egy hivatalosan engedélyezett rendezvény bejáratához vezető utat. Eszükbe sem jut biztosítani a balesetmentes közlekedést, hanem egyszerűen keresztbe állnak és se ki se be.

Vérnyomás föl ezerre. Megnyugtattak, hogy a Zagyva Gyula meg a Toroczkai már letárgyalták az ügyet.(Közben már mindenkit eltereltek a kapu közeléből. Nem, nem a rendőrök, hanem a rendezők.)

2. Elkezdtek szállingózni a hírek, hogy egész héten le lesz zárva az út MERT A BEVEZETŐ ÚTON FELFEGYVERZETT CIGÁNYOK CSOPORTOSULNAK.
Na neeee!

3. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái is kordont állított keresztbe a kilenc éve használt úton, így akadályozva meg a közlekedést mert OTT FELFEGYVERZETT CIGÁNYOK CSOPORTOSULNAK. (Gondolom a rendezők tudják, hogy a kerülő úton nem lehetséges a kétirányú forgalom.) Na ez kiverte a biztosítékot.

Segítettem felállítani a fiamék sátrát, majd közöltem a feleségemmel, hogy mi megyünk haza és nem akármerre, hanem a jól bevált régi úton. Gondolom nem kell ecsetelnem a feleségem arckifejezését. Kiértünk a kapun, ahol az egyik rendező kijelentette, hogy csak Kismaros felé mehetek haza.

Én közöltem vele, hogy szó sem lehet róla. Tovább hajtva odaértem a kordonjukhoz is. Értitek? A mieink kordonjához. Ott is végigjátszottuk a kisded szóváltást, majd szétnyitották és mi elindultunk. Na most mindenki képzelje el, hogy becsukódik mögötte az ellenséggel körülvett vár biztonságot adó kapuja és előtte csak sötétség és félelem van. Kettővel hajtottunk az erdőben jobbra-balra tekintgetve, honnan jöhet az első karó. Férfiasan bevallom, hogy tele volt a nadrágom, de végül is semmi sem történt.

Beértünk a faluba, ahol már messziről látszódott vagy tizenöt kokeró kardokkal husángokkal felfegyverkezve. Na gondoltam most jön ami még nem volt. Ugyanolyan sebességgel hajtva közeledtünk feléjük, de felkészültem rá, hogy nem állok meg, akármi történjen is. Nem érdekel, hány cigányt gázolok halálra, ha megtámadnak. De képzeljétek, nem történt semmi! Az út mentén álldogáltak és néztek befelé, mi meg kifelé, és így szépen lassan elhaladtam mellettük.

És akkor jött a meglepetés. A következő sarkon keresztben ott állt egy rendőrautó. Na erre varrjatok gombot! Nem a tábor és a cigányok között álltak, elkerülendő a konfliktust, hanem a kokerók bandája után. Tehát szó nincs a honlapotokon megjelent közleményben leírtakról, hogy azért van lezárva az út, mert nem akarnak összecsapást. Egyszerűen bezártak minket a Csattogó Völgybe. Az az igazi céljuk, hogy mindenkit visszafordítsanak, aki ezután szeretne kimenni a szigetre és mi még rá is kontráztunk a kordonnal. Ugyanis az elkerülő utat a sünök biztosan nem magyarázzák el az érkezőknek, így marad a polgárőrök "jóindulata", na és a szerencse, ha nem jön szembe senki. Persze ügyesen kikerültem a zsarukat, akik 50 méterre sem álltak a FELFEGYVERZETT CIGÁNY CSŐCSELÉKTŐL, de láthatóan eszük ágában sem volt beszüntetni a törvénytelen "összejövetelt", igaz mindössze ketten voltak és valljuk be a sünök is csak tömegben bátrak! Az jutott az eszembe, hogy ha tizenöt magyar áll ki egy utcára így felfegyverkezve, hány száz rohamsün támad rájuk öt percen belül?

Egyszóval: Rettentően dühös vagyok a cigányokra, a Gyurcsány harmadik köztársaságának rendőreire és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra.

Külön gratulálok a Toroczkainak és a Zagyvának a tárgyalásokon elért "sikerükhöz". Jól át lettetek verve fiúk. Ha azt hiszitek, hogy csak a behódolással menthetitek meg a rendezvényt, vagy a jövő évi engedélyt, akkor csalatkozni fogtok.