Gavallér János

Haranghang


Kihalt utakon ügetnek a lovak,
rezzennek ágakon síró madarak,
tévelyegnek a lehulló levelek,
görnyed alattad a fű, rút üzenet…
kifosztott a betyár, a táj, a barát,
csak bú-sár, sár szárad a pucér lábán.
Ingoványos minden álom; nap, szél,
eső barátok, s odúba űz a tél.
Mert megtévedt az emberlélek,
s csak sírnak, sírnak árván a remények.
Az út porzik, a szenny ülepszik, s múlik
az emlék, csak a lelkiismeret izzik,
nem pihen a lélek tükre, szenvedés
néz, néz a tükörbe: Megfagyott a lét!

Nem illetnek meg a szavak, rongyidő
nyakamon, s nem lázadok, nem lázadok!
Egzisztencia-gőg, ma mindent legyőz,
s ül nyakamon a rongyidő, a bábkor.
Mikor nem jut el hozzád az érzés, a szó,
mikor füledben zúg az illúzió,
s tudod, tudod a lelked mélyén, sorvad
mély magyar igazság, belső bús haranghang:
Kong bennünk az örök igazság, s kihány
a valóság, a silány bűnös világ!

2008.07.28.