|
Hunikonok I.
(1)
Meghaltak bennünk már az álmok, csend-arcú aszott óriások.
(2)
Szomorú szemünk bármerre néz, könnyét kilopja idegen kéz.
(3)
Egyetlen ponttá zsugorodva hazánk a mondat vége volna. |
Hunikonok II.
(4)
Egyszer már lógott Júdás a fán. Lóghat hát más is, van fa Budán.
(5)
Vállunkon hegyek már a gondok, s fejünkön ülnek a bolondok.
(6)
Sok a szemét a parlamentben. Egy nemzet süllyed el e szennyben. |
Hunikonok III.
(7)
Szabadság íze szánkban nem gyűl, a magyar marha bármit eltűr.
(8)
Büntetéstelen bűnök sora hajló gerincünk gúny-ostora.
(9)
Ha csodára vársz az égre nézz, s hazádra nézve légy tettrekész! |
(10)
Az igazság és a becsület vicsorgó ebek koncává lett.
(11)
Hályoggal szemén is hall a vak, - átlátszanak a hazug szavak.
(12)
Országunk arcán szégyen pírja pofátlan az, ki szótlan bírja.
|
Hunikonok V.
(13)
Kordonon kívül rekedt magyar, ünneptelen nép, és erőtlen kar.
(14)
Kordonok között szádon lakat - tényleg szabadnak érzed magad?
(15)
Üresen síró utcák, terek, s otthonnyüszítő báb-emberek. |