Hervay Tamás: Ima egy őshöz Attila ünnepére Attila nagykirály! Szkíták, hunok fénye! Életfolyam forrás: Itil folyó vére. Népének Étele, Itala, Vezére. Fordítsd fényes orcád Késő nemzedék’dre! Csaba, kedves fiad, – Ki vezet fény útra Csillagok ösvenyén Istennek honába – Huni örökű jó Székely nemzetére Buda jó testvéred, – Kit nem ölél soha, Népéért, ha mene, Önként áldozatra – Szkítai örökű Magyari vérére! Légy segedelmünkre! Nem sereggel menni, De Rómát, szeretve, Istenhez vezéllni! Nem falat dönteni, De hő szeretettel Lelkeket emelni! Aquilea-harcunk Önönben megvíni Istennel-győzelmünk Hírét messzi vinni! Nyelvünk-gondolatink Tisztává tétessék! Erkölcsben mi szívünk Kiteljesedtessék! Szeretettel a rossz’t Jóra fordíthassuk! Gonosz hatalmakat Erőktül foszthassuk! Minden kísértésnek Ellene állhassunk! Jézus amint kéri, Mi megbocsáthassunk! Krisztus amint kéri Kegyelmet adhassunk! Bensőnkben, mint Urunk, Világ’ot teremtsünk, S fényünkkel e-világ Lámpása lehessünk!

Kőben a kard Hervay Tamásnak Kőben a kard, csorba, rozsdától veretes, S mi nagy királyunk régóta csak hallgat. Eljárt ideje, gyűltek köré keservek, Aki az pengét kihúzza, most nem akad. Hunyorgó Csillagösvény fordulásakor Hátat mutatnak nekünk égi vezérek. Mintha kőbe volna vésve a mi sorsunk, A semmi lidérce lakik tenyerünkben. Kísérteni villan, van-e hely kérésnek? Hallják-e fent? Látják-e nyomor tengerét? Ha már itt a földön jó sorunk elveszett, Csalással készül most országos szemfödél. Hald meg hát Atilla! Szétlopták mindened! Napod járta mentén, tengertől tengerig Átokká aláztak ünnepi igéket, Porló csontok közt nem leled harcosaid. De jaj, jöjj közénk ismét! Talán még egyszer. Nem leled magját sehol hű fiaidnak. Készíts a Turulnak utószor egy fészket, És építs új kurgánt, halott birodalmat! S kinek kezétől légiók hevernek, Kiknek véres dicsősége rég eloszlott, Most elfekszel önként koporsó ércében. Látod az égből, hogy sír az öreg táltos? S kélnek új légiók, vad táncuk porzik, Rabló hada lendül mohó jövevénynek, Kezükben már a földünk, és jó vizeink, Mikor sírjainkról levésik nevünket. Tiéd volt a világnak gyöngye és éke! S te nem jössz? Elenyészik kőben a kard! Csillagosok keze szór szerte a szélbe. Díszítsd most utunk hozzád nap aranyával! Ferencváros, 2011. január 16. Lengyel Károly