Kovács-apám

 

Tüzeket látok az éjben,

dübögés reng a csönd alatt.

Kovács-apám erős karjában

kalapács talpa villan,

s izzik a múlt a fényes üllőn.

 

Rozsda mart meg minden ekét.

A lovak vágóhídra mentek,

s jobbágynak, olajmunkásnak

büszke parasztok – sivár szél

kergette Szank futóhomokját.

Apám nem ment a közösbe:

elbújt a toborzók elől mélyen,

turáni gőgbe, hunyorgó szemhéjak mögé.

Maradt, mint szálfa az erdőírtás közepén

tanúnak új korokra régi üzeneteként.

 

Ma friss szél kergetőzik a pusztán,

felvirrad a falvak hajnala újra –

a föld szaga ősi jogra ébreszt.

Apám! Éleszd a tüzed és fujtass:

ezernyi ekevas rúgja a rozsdát –

segítsd még öreg kezeddel élüket

földet marni boldogabb búza alá!

 

 

1990

 

                              Csorba Tibor