Csapó Endre

Lehet-e magyar nemzet a román államban?

Megjelent a Magyar Élet 2011. március 17-i számában

Elvesztegetett idő az olyan utazás valamely országban, amelynek történelmét nem tanulmányozzuk megelőzően. Ehhez hasonló lenne véleményt alkotni valamely ország mai cselekedeteiről úgy, hogy nem tanulmányozzuk annak történelmét.

Nem először segít ki minket Borsi Kálmán Béla jeles történész a múlt ismertetésével, amikor Romániáról – személyes tapasztalatainak, tanulmányainak, könyveinek legfőbb tárgyáról – vallatjuk megjelent munkáiból. A közelmúltban megtartott RMDSZ-kongresszus kínálja az alkalmat felvetni a kérdést: élhet-e a román állam keretében élő tömbmagyarság (a székely nép) nemzetként, ősi földjén? Márpedig a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség azért alakult meg a romániai forradalom napjaiban mindenféle pártállású magyart összefogó szándékkal és reménnyel, hogy végre kivívja a lehetőségét magyarként élni a szülőföldön. Ehhez az ideális helyzethet természetesen az államalkotó román nemzetnek a belátására is szükség van, és talán ilyen belátás elvileg nem lehetetlen, ha arra hivatkozunk, hogy egykor a románok pontosan ezt remélték elérni a maguk részére mint ideális együttélési alapot, továbbá államuk Erdélyre kiterjesztésének jó esélye idejében, 1918-ban, ugyanezt megígérték a magyaroknak. Ennek a kívánságnak a reménytelenségével eltelt jó kilencven év után a történész, Borsi Kálmán Béla, elemezte ezt a kérdést 1994-ben:

„Megállapítható, hogy a román nemzettudat és nemzetstratégia 1989 után sem tért (térhetett) le arról a – történelmi távlatból tekintve – kényszerpályáról, amire az 1850-es években lépett. Ez pedig az 1789-es nagy francia forradalom során (és révén) kimunkált államnemzeti program üdvösnek vélt mintájára meghirdetett homogén államnemzet megteremtését írja elő. ... Az 1989 decemberében kormányra került új-régi román uralkodó réteg – a Gheorghe-Gheorghiu Dej, majd Ceausescu nevéhez fűződő kommunista »nomenklatúra« látszólag európaizálódótt második-harmadik nemzedéke – politikai megfontolásból és hatalmi érdekből egyaránt – egyelőre (s valószínűleg még sokáig) nem engedheti meg magának, hogy a gazdaságszerkezetileg és társadalomtörténetileg továbbra is heterogén államkonglomerátum kohéziós erejét, a »nemzeti gondolatot« kiengedje a kezéből, és a vele járó retorikán (gondolkodás- és beszédmódon) gyökeresen változtasson.”

A történész két fontos történelmi tényt igyekszik figyelmünkbe ajánlani, mint olyant, ami jó ha rögzül tudatunkban annak érdekében, hogy ne kalandozzunk el az ábrándok világába. Az egyik az, hogy sorsunk alakulása évszázadok óta nagyhatalmak politikájának függvénye, gyakran közvetlen, egyébként állandó jelleggel közvetett módon is. A másik az, hogy román–magyar viszonylatban a két nép nemzeti léte, annak kialakulása, hevülete nagyon eltér egymástól.

Valóban a románok államának létrehozása az orosz–osztrák–török hatalom zárószögében az európai hatalmak érdeke volt, elsősorban Franciaországé, amelynek minden másnál nagyobb figyelme fordult Európa délkeleti részére. Franciaország sok más szempontból is támogatta Romániát. Nagyhatalmi érdek volt nagy területet adni Romániának, ami önmagában geopolitikai tényező. Nemcsak Németországnak volt (a II. világháború idején) becsesebb Románia, mint Magyarország, de az Egyesült Államok jelenlegi európai politikai és hatalmi jelenléte is csak kis időre értékelte Magyarországot (Taszár, jugoszláv háború), közelkeleti hadműveleti területeinek közelségével Románia értékesebb részére, katonai támaszpontok létesítésére. Ilyen vonatkozásban a felfejlődő Oroszország is jelen van Amerika távlati stratégiai előrelátásában.

Borsi Kálmán Béla egyik tanulmányának ide vonatkozó részét idézzük: „Az amerikai stratégiai gondolkodás egyik alaptétele és következetesen megvalósított törekvése a korábbi nagy birodalmak örökébe és helyébe lépni, s azok alkotó részeit, darabjait gazdasági, kulturális és politikai függésbe, valamiféle modern vazallusi viszonyba kényszeríteni. Lásd ebben a tekintetben a hajdani spanyol, majd brit gyarmatok 1898, majd 1920 utáni »függésbe hozását«, aztán – 1945 után – Németország és Japán hatékony pacifikálását és demokratizálását. Ha tehát ezeket az összefüggéseket létezőknek tekintjük, valamint a magyar és román nemzetépítés lehetséges alakítása szemszögéből továbbra is fontosnak minősítjük, akkor megállapítható, hogy Románia geostratégiai adottságai, adui, egyszóval geopolitikai (használati)értéke, ma is összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint Magyarországé.”

Földi világunk legpragmatikusabb és legmaterialistább hatalma (amelynek beleegyezése nélkül akkor sem tudnánk visszafoglalni egy négyzetmétert sem az igazságtalanul elfoglalt területekből, ha arravaló erőnk lenne) teljesen érzéketlen Magyarország bármiféle nemzeti, történelmi, kultúrtörténeti igényére, alkalmatlan bármiféle arbitrációs szerepre is.

Ismét történészünket idézve megtudjuk, hogy „a román diplomácia másfél évszázados masszív propagandája, Nagy-Románia húszéves és a kiegészített román állam hét évtizedes léte Romániát mint entitást az európai politikai gondolkodás konstans tényezőjévé változtatta, amelyet a nyugat-európai és észak-amerikai politológusok és diplomaták csaknem olyan tartósnak és szilárdnak éreznek, mint korábban az európai stabilitás egyik tartópillérének tekintett Ausztriát (Habsburg Birodalmat). ... Továbbra sincs szalonképes és jelentős világpolitikai tényező, amely az erdélyi magyarság túlélésében valóban(!) érdekelt lenne, azaz a magyar politikának alig maradt esélye és eszköze, hogy az egységesnek elgondolt magyar (kultúr-)nemzettest eme darabját megmentse. Mindezekből a magyar politikai gondolkodás egyrészt levonhatja azt a keserű következtetést, hogy a délkelet-európai társadalom- és nemzetfejlődés e virulens (balkáni) változatát felmutató ifjú román államnemzettel szemben ezt a »mérkőzést« minden jel szerint elvesztette.”

BKB felhívja a figyelmet arra is, hogy részünkre a nemzetállam megvalósulása történelmi tragédiaszülte „eredmény” volt, míg minden más nép diadalmas történelmi fejleménynek, honfoglaló, országgyarapító cselekedetnek vallja. Innét származik a két nép nacionalizmusának eltérő mértékű hevülete.

Tudjuk egyébként, hogy Trianon kisantanték érzésvilágában háborús győzelem is, nagyhatalmi rendezés is, meg történelmi igazságtétel is. Továbbá méltó elégtétel az iskolai népoktatás szerint később érkező, primitív, ázsiai betolakodó, ezeréves elnyomóval szemben. Egyetemi szinten ez tudományos nacionalizmus.

Ennek ellentéteként a csonka országi magyar nemzetépítés folyamatában a bolsevista időszak összeomlásszerű kárt tett, teljesen tudatosan, és határt nem ismerően üldöztek mindent, ami nemzeti, vagy annak minősíthető, az irodalomban, művészetben, közéletben, iskolában – mindenütt.

Országon belül azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltoztatással elmúlt ugyan a hivatalos tilalom a nemzeti megnyilvánulásoktól, de a kapitalistává vedlett internacionalista elit megmaradt társadalmi befolyása a sajtóra és kulturális intézményekre azt eredményezi, hogy „az államalkotó népek közül a magyar szinte az egyetlen nemcsak az Európai Unióban, de egész Európában is, amelynek legfontosabb közösségi képzetei közül hiányzik a nemzetállam megteremtésének diadalmas történeti narratívája.”

Ez nyilvánult meg 2004. december 5-én a kettős állampolgárságért, a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért rendezett népszavazás alkalmával – ahogyan azt a kormány és a média akkor kezelte. A nemzetellenes baloldalnak ez a cselekedete felnyitotta újabb százezreknek a szemét. További felháborító uralmuk, és a nemzeti ünnepeken is (főleg 2006. október 23-án) feltűnő népellenessége felkeltette az ország népében a nemzeti öntudatot.

A nemzeti öntudatra ébredő ország elfogadta a Fidesz által meghirdetett nemzeti programot a kettős állampolgársággal és egyéb nemzetegyesítő tervekkel, ezek eredményezték az erős nemzeti kormány létrejöttét.

A kormány által képviselt nemzetpolitika központi gondolata a magyar nemzet európai uniós perspektívában történő újraegyesítése, a határon túli magyarság szülőföldjén közösségként való megmaradásának és gyarapodásának elősegítése.

Az országgyűlés tavaly május 26-án fogadta el az állampolgársági törvény módosítását, amely alapján kedvezményes, egyszerűsített honosítást kérhet bárki, akinek felmenői magyar állampolgárok voltak, illetve valószínűsíti magyarországi származását. A honosításnak nem feltétele a magyarországi lakcím és megélhetés, csak a magyar nyelvtudás, a büntetlen előélet, illetve hogy a honosítás ne sértse Magyarország köz- és nemzetbiztonságát.

Amint láttuk, nem érdemes várni a nagyhatalmi helyzet kedvező alakulására. A magyarországi helyzet alkalmassá tétele volt az első lépés, a második, megértetni a szomszéd népekkel, hogy ma már a kor igénye a nemzeti jelleg megtartása és védelme. Ma már nem tartható a nemzetállam homogén etnikai jellege. Az Európai Unió átjárható államhatáraival, a szabad költözködés, szabad munkavállalás világában, nem lehet megtagadni a határoktól független nemzeti kötődéseket. Romániával egyszerű volt a helyzet, régtől fogva gyakorolják a kettős állampolgárságot.

Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes (az RMDSZ Kongresszus vendége) szerint, miközben Magyarország határozottan érvényesíti a nemzeti érdekeket, „eközben soha olyan jó nem volt a körülöttünk lévő országokkal a viszonyunk, mint most”. Példaként említette, hogy kialakult egy szoros román–magyar együttműködés, Magyarország támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását. Hozzátette, hogy jó a viszony Ukrajnával, Magyarország elkötelezett Szerbia uniós csatlakozásának támogatása mellett, és lényegesen rendezettebbek a magyar–szlovák kapcsolatok, mint azok a Gyurcsány-kormány alatt voltak. A magyar összefogás alapvető fundamentum, megkerülhetetlen – jelentette ki Semjén Zsolt, aki szerint az RMDSZ kongresszusa ma arról dönt, hogy Markó Béla után milyen úton haladjon a párt, milyen lesz a magyar–magyar kapcsolat.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az egyik legmegbízhatóbb politikai szereplője volt a romániai közéletnek – ezt a gondolatot fogalmazta meg a kongresszushoz intézett video-üzenetében Traian Basescu államfő és a felszólaló Emil Boc miniszterelnök. Annak, hogy Románia szebb és erősebb állammá váljon, az a záloga, hogy a népcsoportok megtarthassák önazonosságtudatukat és kultúrájukat – hangsúlyozta Basescu, hozzátéve, hogy ő ebben mindig partner lesz. Az RMDSZ jelentős eleme a romániai politikai életnek – mondta az államfő.

Emil Boc miniszterelnök úgy fogalmazott: ez a szövetség az elmúlt két évtizedben az egyik legkomolyabb és legfelelősségteljesebb politikai ereje volt a romániai közéletnek, az utóbbi időszakban pedig megbízható koalíciós partnerként segített megmenteni az országot a gazdasági összeomlástól. A miniszterelnök külön méltatta Markó Bélát, akinek – mint fogalmazott – gazdag politikai tapasztalata és kiegyensúlyozottsága nagyban hozzájárult az ország stabilitásához.

Más alkalommal – megfelelően a román mentalitáshoz – a román államelnök kijelentette, hogy nem ismer el semmiféle autonómiát, nincs rá szükség, a magyarok ugyanolyan jogokat élveznek mint mindenki más az országban.

Az RMDSZ kongresszuson Kelemen Hunor vette át a 18 éven át szolgáló elnök, Markó Béla pozícióját.

Tudni kell, hogy a Szövetség, megalakulásakor és azt követő néhány évben, kongresszusi határozatban erősítette meg elsődleges célként a romániai magyarok személyi és közösségi autonómiájának megvalósítását. A románok ilyenről mindmáig hallani sem akarnak. A Szövetség alapítóinak jelentős hányada kifogásolja, hogy Markó Béla vezetése alatt ez a fontos törekvés elsikkadt.

Nyilvánvaló volt a két évtizeden át, hogy bármit elérni csak a politikai porondra kiállított egyetlen egységes szervezet létesítésével lehetséges. Azon beleül élhetik politikai életüket az egymástól eltérő nézetű pártok, mint ún. platformok. Ez az összmagyar párt az országos választásokon – mint egyetlen politikai képlet – a magyar választók létszámát jóval meghaladó eredményt ért el minden alkalommal a sok pártban szétforgácsolódott román pártok mellett. Parlamenti pártként miniszteri és államtitkári székek sorát szerezhették meg, és a parlamentben is erőt képviseltek. A magyarok megállták helyüket a román politikai pályán, koalíciós partnerségre többször felkérték a román pártok az RMDSZ-t, így jutva kormányalakításhoz. Ennek ára természetesen az autonómia követelésének elhanyagolása volt.

Az RMDSZ viszonya a magyarországi pártokhoz érthetetlen volt, bizonyára Markó Béla egykori baloldali, konformista múltja révén a magyar-országi baloldallal tartott bensőséges kapcsolatot, annak ellenére, hogy onnan nagyon kevés támogatást várhatott a romániai magyarok számára. A vezetői szereptől ezúttal visszalépő Markó most megválasztott utódja, Kelemen Hunor – noha a hírek szerint Markó politikájának híve és folytatója –, beszédében elmondta, hogy az RMDSZ nyitott szervezet lesz, számít mindenki munkájára, odafigyel minden erdélyi magyar problémájára, mert „együtt kell haladnunk”. Hozzáfűzte: korrekt kapcsolatra törekszik a magyar kormánnyal, a magyarországi politikai erőkkel, a Fideszszel, a KDNP-vel, akárcsak az ellenzéki pártokkal és minden olyan erővel, amely a romániai magyar közösséget akarja segíteni. Az új elnök a sajtóközpontban tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: hiteles, erős RMDSZ-t kíván irányítani. Ugyanakkor felhívta a figyelmet: a szövetség a jövőben kinyújtja kezét a többi erdélyi magyar szervezet felé.

Nagy szükség lenne ilyen változásra a Szövetségben, amit összmagyar romániai pártként megtartani szélesebb értelemben is összmagyar érdek. De együttesen is fel kellene már lépni a Kárpát-medence minden magyar szervezetének a magyar kormány hathatós támogatása mellett az autonómia követelésével, belevonva a szomszéd államok kormányait és az Európai Uniót is. Húsz elfecsérelt év után erősen jelentkezik is az igény, például Erdélyben, akár új párt alapítása árán is. Ami ennél is fontosabb, ma végre olyan kormánya van az országnak, amelynek a meghirdetett nemzetegyesítő programja nemcsak hangzatos ígéret, de a cselekvés mezejére lépett.

A nemzeti megújulás motorját, a Fideszt, Pelczné Gaál Ildikó képviselte a nagyváradi RMDSZ kongresszuson. Üzenetként említette, hogy: „Ha ma a változás mellett döntenek, akkor segítő kezet nyújtunk a jövőben. ... A tisztújítás, a változás nem csak a fiatalításról szól, hanem a helyes út megtalálásáról, a jövő együttműködéséről is. ... A kongresszus küldöttei ma megkapják az esélyt, hogy változtathassanak. Kérdés, mennyire vagyunk felkészültek a változtatásra. ... A sodródás, vagy a tudatos jövőépítés a választás tétje, miközben figyelni kell a környezetünkre is.” A Fidesz alelnöke a Szövetség fontosságára hívta fel a figyelmet, mondván: „az összmagyarság érdekeit nem lehet szövetségesek nélkül képviselni”. A politikus ezt a szövetséget az Európai Néppártban jelölte meg, ahol közösen tudnak élni a lehetőségekkel. Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket.

Kétségtelen, hogy a szovjet-megszállás befejezése óta ma sok tekintetben jobb helyzetbe jutott a határon túli magyarság sorsa, támogatásának lehetősége. Ami az autonómia esélyeit illeti, még ott sem tartunk, hogy az utódállamok magyar szervezetei sem jutottak egy nevezőre sem abban, hogy egyáltalán kell-e, sem abban, hogy az milyen legyen. De legalább megindult valami a nemzettudat kialakulása útján, aminek hajtóereje lehet a mai magyar kormány elkötelezettsége. Szükséges lenne, ha egy kiérlelt kisebbségi autonómia követelményrendszerrel lépne színre minden magyar nemzetszelvény (kormány és határon túli magyar szervezetek), mint a kirekesztő, leminősítő nemzet-állam eszmét meghaladó európai együttélési eszmeiség hírnöke.