Gavallér János
Létidők
Bevégeztetett. Alaptörvényt alkotott a parlament, kirótta a kor
hiedelemeszményét. Nem volt és nincs olyan, ember alkotta törvény, amely kiállná
az idők próbáját, csak az emberi méltóság felülmúlhatatlansága alapján, az
életről az Isten, az egyéntől függetlenül kialakította fizikai, szellemi és
erkölcsi működésmechanizmusát ez volt és ez lesz a törvény, míg az élet, élet
lesz. Természetesen, minden korban, minden társadalomban, eszmerendszerben
szájíze szerint formálja, értelmezi a hatalom a viszonyrendszereket. Az emberi
élet, viszont csak és kizárólag az Isten formálta hiedelem rendszeren keresztül
létezhet, mert ugyanis, amennyiben elveszíti hitét a mindenségtermészet
törvényszerűségeiben, akkor megválik emberi mivoltától, és Istennek képzeli
magát, ítélkezik mások felett a tévedhetetlenség Sátáni trónján. Azaz, semmiféle
félelemmel nem kell viseltetnünk az illanó korok rögeszméitől, a hatalom
arroganciájától, hiszen az élet a szívünkbe írja a törvényeket, melyek
felülírhatatlanok.
A törvények jönnek, mennek és a létidőben, csak pislog az ember, hogy bizony
időről-időre, mint rongyruháját a koldus, váltogatja hitelméletét a hatalom,
megfeledkezve az igazság lélekemelő törvényszerűségéről. Ugyanis az igazság, ha
felismerik, ha nem, ha bevallják, ha nem mindenképp megváltoztatja a kreált
valóságot. Az igazság akkor is létezik, ha a kor, vagy a szűk lokalitás nem vesz
róla tudomást, sőt az emberek viselkedését, viszonyulását csak és kizárólag az
igazságérzet befolyásolja. Ennek a működésmechanizmusnak egyszerű oka van,
ugyanis az életnek értelme csak akkor elfogatható, ha az igazság irányítja a
törvényeket. Mert amennyiben a paraván mögött irányító hatalmak képtelenek az
igazság szerint irányítani, úgy az élet működőképessége korlátozódik, így a
hatalom ereje fogy. Nos, ha 1848-tól a magyar társadalmunkat vesszük alapul,
akkor láthatjuk, a nemzedéki idők rostáján keresztül, hol így, hol úgy
magyarázták a hatalmi struktúra kiszolgálásának szükségszerűségét a regnálók. Ha
mély lélektani elemzést hajtunk végre, láthatjuk, hogy időről-időre veszít
méltóságából, emberi együttérzéséből és teljesítőképességének erejéből a magyar
társadalom, mert megfosztották az igazságérzetének kinyilvánításától. A
következmények egyértelműek: A Magyar állam ereje egyre fogy, no nem társadalmi
szerepe, hanem érdekérvényesítő képessége. Azaz, az igazságától megfosztott
élet, vergődik.
Az egyén számára még feldolgozhatatlanabb az a furcsa történelmi folytonosság,
ami az országot egy új dinasztia hálózat alapján működteti, hol a szocializmust,
hol a kapitalizmust. Mert bármilyen rendszer is legyen, a haszonélvezői
megöröklik (pia frausként) a hatalmat, no nem a vezénylő pálcát, de az összes
hangszer az ő szájízük szerint szól. Azaz, történjen bármi, a bírák, az
ügyvédek, a rendőrök maradnak – hisz a regnáló hatalom törvényeit képviselve
jártak el-, függetlenül tetteik igazságtartalmától. Aki tegnap ölt, ma hogyan
lehet köztiszteletnek örvendő? A magyar társadalom szakrális lélekjelenlétének
köszönhető, hogy megtűri maga között az olyan egyéneket (Isteni megbocsátást
gyakorol), akik az igazság keresése nélkül engedelmeskednek a pillanat
törvényeinek. Mert ha a világ olyan gyakorlattá silányítja az élet
működésmechanizmusának a törvényeit, amely akkor és úgy írható át, ahogy és
amikor akarják a paraván mögött terpeszkedő hiénák, akkor bizony az élet
sorvadásnak indul és kihal az emberiség. Lehet a kor divatja szerint öltözködni,
lehet a külsőt váltogatni, de nem ajánlott a belsőt, a hitét, az emberi lelket
festegetni, ilyen-olyan hóbortok szerint.
Hogy mit szab ki számunkra a sors, azt a mások iránt megnyilvánuló
cselekedeteink alapján dönti el az Isten és az Istennel folytatott
szerencsejátékok talán nem a legjobb ajánlószelvények a lélektisztaságához, így
az emberélet beteljesedése nem múlhat azon, hogy a lélekidentitásokat hogyan
igázza le. Mindemellett 60-70 év jut bárkinek arra, hogy függetlenítse önmagát a
kataklizmaeszméktől, mert az idő végtelen, csak a sors véges.
2011. 04. 12.