Lovas István nyílt levelei (november 30.)
2006-11-30. 23:48:04

Ön azt is megígérte, átfogó alkotmánymódosítást indítványoz, és megújítja az elavult intézményeket. Ugyanakkor pedig programjának keresztülvitelének érdekében nyomást gyakorol majd  törvényhozásra. „Hogy nyirkos leheletüket nyakukat érezzék”, mondhatnám. Hát igen. Ezt így kell...

HARMADIK NYíLT LEVÉL
ANDRÉS MANUEL LÓPEZ OBRADOR
A mexikói Demokratikus Forradalmi Párt elnökének


Tisztelt Elnök Úr!

Júliusban és szeptemberben írtam önnek már itt levelet.

Az elsőt, amikor a 110 milliós Mexikóban néhány százalékkal veszítette el a választásokat Felipe Calderonnal, az amerikabarát konzervatív jelölttel szemben. Ebben érdekességként említettem meg, hogy Mexikóban és Magyarországon a választási rendszer eredményének „hitelesítése” milyen kísértetiesen hasonlít egymáshoz.

A másodikat azt követően írtam önnek, hogy ön egy egymilliós tüntetésen meghirdette a polgári engedetlenséget az újraszámlálás érdekében.

Önök azóta ki tudja hányadszor foglalták el a törvényhozás (parlament) előtti történelmi teret és hány alkalommal vonultak végig az Andrássy útnál többszörösen szélesebb és hosszabb Reforma sugárúton.
Ennek ellenére a szavazatoknak csak egy kis részét számlálták össze.

Ön ebbe se törődött bele.

Olyannyira nem, hogy most az ország „alternatív elnökeként” esküdött fel, az előbbi említett, parlament előtti téren, negyedmillió támogatója jelenlétében. És ugyanúgy felvette a piros-fehér-zöld (ez is micsoda véletlen egybeesés!) vállszalagot, mint ahogyan azt a felesküdő elnököknek meg kell tenniük.

A tömegnek kijelentette: „legitim kormánya a szegényekért” dolgozik majd. A mexikóvárosi La Jornada lapnak pedig múlt hétfőn kijelentette: „Calderon tudja, hogy nem nyert és hogy választási csalás terméke”. Majd hozzátette: „Legyen akármilyen cinikus is, nem érezheti magát biztonságban. Calderon a fehérgalléros bűnözők alantas szolgája”.

Elnök úr, gratulálok! Ezt így kell.

E hetilap mostani számának megjelenését követő napon, december 1-jén lesz a hivatalos elnöki beiktatás.

Az ön pártjának szimpatizánsai azzal fenyegették meg Calderont, hogy a beiktatási ünnepséget megzavarják, hiszen a választási csalással az elnöki székbe jutott politikus nem érdemel semmilyen tiszteletet.
Ön azt is megígérte, hogy országjáró körútra indul, meglátogatva Mexikó több mint kétezer városának mindegyikét, hogy az emberek előtt tárja fel Mexikó legfőbb problémáit, és megoldásokat javasol orvoslásukra; átfogó alkotmánymódosítást indítványoz, és megújítja az elavult intézményeket. Ugyanakkor pedig programjának keresztülvitelének érdekében nyomást gyakorol majd  törvényhozásra. „Hogy nyirkos leheletüket nyakukon érezzék”, mondhatnám. 

Hát igen. Ezt így kell.

Azt is, hogy adócsökkentési programot jelentett be, míg az „üzletbarát” Calderon meg kívánja hagyni elődje, a szintén neoliberális, amerikabarát Vicente Fox elnök adóstruktúráját.

Amit ön tett „alternatív elnökké” válásával, az elképesztően merész, kockázatos és nem csak Mexikó történetében volt páratlan tett. Hiszen önnek semmiféle végrehajtói hatalma nem lesz. Viszont ön zseniálisan ráérzett arra, hogy amit a mexikói alkotmány és törvények nem tiltanak, azt meg lehet tenni egy csalással hatalomra jutott elnökkel szemben.

Elképesztő utat választott. De zseniálisat.

A mexikóiaknak két elnökük lesz. Felszínesen ismerve a mexikói helyzetet, azt hiszem, hogy nagyjából minden azon fog eldőlni, vajon Calderonnak sikerül-e sok új munkahelyet teremtenie. Ha nem sikerül – mint ahogyan erre számítok –, akkor az ön megdöbbentően merész lépését minden bizonnyal hatalmas siker koronázza.

FREEDOM HOUSE
WASHINGTON, BUDAPEST
Amanda Abrams és Juhani Grossman



Richter Orsolya terjesztésében újságíróknak is küldtek washingtoni és budapesti keltezéssel egy angol nyelvű szöveget, amelyben „sürgették” az Európai Unió képviselőit,  hogy a Helsinkiben, november 24-én sorra kerülő csúcson kapcsolják össze a jó kormányzást az energiával és a kereskedelemmel.

E találkozó célja, mint emlékeztettek rá, hogy a tárgyalópartnerek és Oroszország indítson tárgyalásokat az unió és Oroszország között egy új partneri és együttműködési keretmegállapodás kidolgozására.

A Freedom House, írják, „erősen bátorítja” az EU-t, hogy ítélje el az orosz hatóságoknak a csecsenföldi emberjogi aktivisták ellen elkövetett jogsértéseit és növeljék a nyomást, hogy Anna Politkovszkaja újságíró halálát a legkomolyabban vizsgálják ki.

Önök szerint nem bölcs, ha Európa elfordítja tekintetét Oroszország egyre autoratatívebb  politikájával szemben. „Ha az orosz kormány nem átlátható és nem felelős népének, akkor Európának sem lesz megbízható és hosszú távú üzleti partnere”.

Önök azzal vádolják Oroszországot, hogy kutatásuk szerint Oroszországban és az unió többi, keleti szomszédjai területén vészesen sorvad a demokrácia. „Mivel ezen államok energiaforrásai stratégiailag fontosak Európának, ez a tendencia azt sugallja, hogy mind az energiaszállítók, mind pedig a fogyasztók esetében bizonytalanság várható. Oroszországot gyenge intézmények, romló médiahelyzet és jogi szabadság, valamint növekvő korrupció jellemzi.”

Amikor Önöktől november 22-én megkaptam ezt a levelet, a feltüntetett Abrams és Grossman asszonyoknak azonnal válaszoltam. Azzal, hogy egy szót nem hiszek azok aggodalmainak, akik kettős mércével mérnek. Mint a new-yorki Freedom House, amely intézmény - és amelynek budapesti irodája – mélyen hallgatott arról, hogy Magyarországon a rendőrség olyan brutalitással járt el békés tüntetők ellen elsősorban október 23-án, amit az Európai Néppárt vezetése súlyosan elítélt, miközben a szervezet olyan országot támad, amelyet azonnal bírálna, ha példának okáért Putyin rendőrsége békés tömegre szemmagasságba lőne.

Azt is írtam, hogy ha szükségük van az Európai Néppárt elítélő nyilatkozatára vagy felvételek tucatjaira, amelyek bizonyítják a budapesti rendőri brutalitást, jelezzék. Azt is írtam, hogy nem fognak válaszolni levelemre, mert önöknek nem bizonyíték kell, nem is az emberi jogok megsértése érdekli, hanem Oroszországot az Egyesült Államok geopolitikai érdekei miatt támadják.

És mit tesz a véletlen? Válaszom napján, november 22-én olvastam a német Junge Welt című napilapban egy kétrészes cikk második részét, amelyben a szerző – és vele vitatkozzanak, ha nem tetszik, amit állít – felsorolja az amerikai kormánypolitika céljait segítő „nem kormányzati szervezetek” legfontosabbjait. Mint a Freedom House-t, amely más szervezetekkel együtt – a Junge Welt Soros alapítványait is ide sorolja – igyekszik befolyásolni azt, hogy a volt szovjet birodalomban amerikabarát rendszereket „válasszanak” meg.

Tóth Gy. László barátomnak
I.

Kedves Laci!

Írásaidat olvasva feltűnt, hogy egyre jobban eltér a véleményünk a nyugati baloldal megítéléséről.

Miután a téma feltehetően sokakat érdekel, arra gondoltam, vitassuk meg e lap hasábjain. „Műhelytitok”: e levelet megjelenés előtt elküldtem neked.

Neked az a véleményed, hogy a baloldallal szemben éles határvonalat kell húzni.
Nekem pedig az, hogy ennek az ellenkezőjét kellene tenni. De nem a hazai politikai baloldalra gondolok.
A valódi baloldal ma sok helyen közös ellenfelekkel és folyamatokkal harcol. Ezért érdemes megfontolni viszonyunkat vele. Ugyanis egyedül – mint az eddigi tapasztalatok mutatják – elsöpörnek bennünket. Ne feledd: Churchill és Roosevelt Sztálinnal kötött alkut a győzelem érdekében.

Természetesen a baloldal esetében nem a sztálini (kubai, burmai, észak-koreai) változatukra gondolok, hanem arról, amelyikről itt esik majd szó.

Az eseteknek inkább a többségében ők ugyanis pontosan olyan eszméket képviselnek, mint a magyar jobboldali választók nem csapongó része, vagyis jobbára törzsszavazói.
Akik között – tegyük hozzá – nem egy baloldali érzelmű, de ide szavazó ember is van, mert ők látják: értékeiket a másik oldalon senki nem tartja tiszteletben.  

Ők azzal is tisztában vannak: világnézetüket, érzelmeiket, érdeküket jobban képviseli a magyar jobboldal, mint a baloldalinak mondott, de valójában vegytiszta neoliberális MSZP. Az SZDSZ-ről nem is szólva.

De kezdjük néhány gyakorlati kérdéssel: vajon te inkább szeretnéd, ha a francia elnökválasztáson a szocialista Segolene Royal győzne, vagy pedig az a jobboldali Nicolas Sarkozy, aki nemrégiben washingtoni látogatásán olyan neokonzervatív mutatványt hajtott végre, saját magát törlőrongyként használva, mint ami még egy szuperneokonnak is dicséretére válna? Mely mutatvány közben de Gaulle a sírjában forgott.

Tovább menve: te vajon kinek a külpolitikáját részesíted előnyben: a jelenlegi madridi és római kormánynak vagy az amerikai vonalat szinte totális hűséggel követő jobboldali elődjeikét?

Folytatom: kinek a külpolitikáját tartod inkább a német – és magyar – érdekeknek megfelelőbbnek, a jelenlegi jobboldali Merker kancellárasszonyét vagy elődjének, a szociáldemokrata Schröder kancellárét, aki igyekezett visszafogni Amerikát egy világháború veszélyét is magában hordozó kalandsorozattól?

Vajon – és most ugorjuk át az Atlanti-óceánt – ki szolgálja jobban a bolíviai emberek érdekeit: a jelenlegi Morales elnök, aki elvette a multinacionális cégektől az ország méhében fekvő kincsek kiaknázásának lehetőségét vagy elődjei, akik „piacbarát”, neoliberális politikája nyomán a lakosság túlnyomó része irdatlan nyomorban él?

Vajon miért ünnepelte e hetilap, a Magyar Demokrata azt, hogy az Egyesült Államokban nem a jobboldali republikánusok nyerték az amerikai törvényhozási választásokat, hanem a demokratapártiak, noha érzésem szerint a külpolitika terén a fő pontokban a demokraták egyáltalában nem lesznek „galambok”. Vonatkozik ez természetesen egy világháború kirobbantására tett kísérlettel (Irán), vagy akár a kelet-európai jobboldalhoz fűződő jelenlegi viszony változatlan maradására.

De nézzünk egy másik területet, a sajtót, és azon belül is a világ általam ismert sajtójának legjobbját, a britet.
Vajon nem a baloldali Independent vagy a Guardian az, amely nézetrendszerében, ideológiájában messze közelebb áll például magyar jobboldali napilaptársa, a Magyar Nemzethez, mint az elsilányult, egykori önmagára már nem is hasonlító jobboldali londoni Times?
Vajon nem találsz jóval több gondolkodásra késztető cikket egy baloldali német lapban, mint a politikailag csupakorrekt jobboldaliakban? Az olasz La Repubblicában, mint Berlusconi lapjaiban?

Vajon a felsorolt esetekben melyik oldal védi, sokszor még az itteni jobboldalnál is jóval erőteljesebben a nemzeti vagyont: a baloldal vagy a jobboldal? Vajon melyik oldal áll ellen inkább a globális folyamatoknak: a baloldal vagy a jobboldal?

Most is, mint e levélben végig, ahogyan nem a hazai baloldalra, ugyanúgy  nem a közép- és kelet-európai jobboldalra gondolok, mert térségünkben a legtöbb esetben a jobboldal védelmezi a nemzeti vagyont, igyekszik (Magyarország szomorú kivételével) megszabadulni az egypártrendszerből örökölt múlt terheitől, beleértve a gazdasági élet piramisának csúcsát, a kultúrát, az oktatást, a médiát, a diplomáciát, a titkosszolgálatokat, a hadsereget és az élet megannyi területét.

Hol láttál a jobboldalon határokon átnyúló szolidaritást? Vagyis jobboldal és jobboldal között, legalább annak töredékében, mint a venezuelai Chavez és az argentin Nestor között látunk? Én semmit. 
 
De mondd, mennyi hasznunk volt Berlusconiból és óriási médiavállalatából, a Mediasetből? Az, hogy a jobboldali Berlusconi Szardínia szigetén lévő villájába hívta meg Medgyessyt, a D-209-et?
Ami a baloldali szolidaritást illeti, emlékezz: Tony Blair Gyurcsány-szponzorálásaira, és arról se feledkezz meg, hogy az ő pártja szállította az MSZP-nek a 2002-es, csalással nyert választásokhoz az alternatív szoftvert.

Ugyanakkor vess egy pillantást arra, hogy milyen bátran áll ki Amerika „hátsó udvarában” a baloldali mexikói Obrador, akitől Amerika-barát ellenfele elcsalta a választásokat! Mindezt teszi az „oroszlán” szájában, hiszen a két ország több ezer kilométeren át határos.

Ez a levél első része, amelynek befejezéséhez megvárom válaszodat.

Baráti üdv,
István

(Demokrata)