A forradalom meggyalázása az ötvenedik évforduló ünnepén – 2006. október 23-án - történelmi szégyenünk   

   

Válogatás nélkül verte össze a csuklyába bújt, névtelen rendőrség a forradalom ünneplőit, az utcai járókelőket a gyülekezés jogával élő békés tüntetőkkel együtt. Gumibot és „vipera”, szemet maró adalékkal dúsított könnygáz, vízágyú és lovasroham, földön fekvő megbilincseltek összerugdosása az ájulásig, fejekre célzott gumigolyózápor szemkilövéssel…”Mert tankkal támadtak ránk” – így a budapesti rendőrfőnök. Csakhogy azt a tankot a hadügyminiszter szerint „előre kitervelten és felkészülten indították el. A tanknak ugyanis a múzeumi munkatársak kivették az akkumulátorát és a vezetékrendszerét, lelakatolták a nyílását, vagyis a beindítása szervezettséget feltételez.”

     Mint ahogy „szervezettséget feltételez” a randalírozónak beöltöztetett rendőr, s egyáltalán a rendőrség ilyetén bevetése a forradalom jubileumi ünnepén. „Előre kitervelten és felkészülten” azonosító jelzéseket eltávolítani, „viperákat” kiosztani, lovakat, vízágyukat, preparált könnygázbombákat, szemkilövő gumigolyókat kellő mennyiségben rendelkezésre bocsátani, forgatókönyveket írni útlezárásokról, lovasrohamról, bevetésekről, eligazítást tartani az oszlatások módjáról „előre kitervelten és felkészülten” a forradalom jubileumi ünnepére. Elkészülhettek előre akár azok a legfelsőbb szintű nyilatkozatok is, hogy a rendőrség igenis indokoltan és törvényesen tette, amit tett, s bírja a kormány és a koalíció minden tagjának teljes egyetértését és bizalmát.

        Jubiláltunk. Piros vérrel a pesti utcán.

      A Százak Tanácsa javasolja: a bűnüldöző szervek terjesszék ki a vizsgálatot az előzményekre is: mit tervelt ki és mire készült fel a kormány a rendőrséggel egyetértésben a forradalom ötvenedik évfordulójának az ünneplésére.

 

A SZÁZAK TANÁCSA