SZÍNHÁZ (vagy TV) a VILÁG.

A vezérkomplexus termelte ki a főszerplőt?

 

Eleinte Adolfot is csak megmosolyogták a demokratikus tapsolók , azután szinte megállíthatatlanul jött az új darab, a Világháború c. Max Wartburg dráma és már nem mosolygott senki. Talán el kellene gondolkodni a darab tanúlságán: hogyan lehetne megállítani az elszabadult hajóágyút, ami a darabokra törhet mindent, ha nem sikerül időben megfékezni.

         Az a naponta jelentkező improvizatív hazugságrutin, ami világosan felismerhető az álmagyar politikai színész gárda megnyilvánulásain, az már az utolsó felvonás kezdetét jelzi. A színház pedig csődbe megy annak ellenére, hogy a nézők lassan és önként, szinte minden tartalékaikat kifizetik a méregdrága jegyekre.

 A főrendező célja megértetni a (TV) nézővel, hogy nem szabad  önállóan gondolkodnia és mindent csak a szelektív fogyasztói gondolkodás sémái szerint szabad meglátnia és éreznie. A főrendezőnek el kell hitetnie a (TV) nézővel, hogy ha be is látott a szinfalak mögé az nem a valóság, nem az élet hanem a színtiszta fasizmus, magyarkodás, maradiság stb. Eközben a szereplők már régóta csak arra figyelnek, hogyan lehetne hazavinni (a telekre!) a bevétel nagyobb részét,(a számlanélküli költségtérítést) sőt a jelmezeket, a parókákat, kellékeket és végül majd a színfalakat is. A főszereplői státuszt utolsó percéig kiélvező álszent ripacs, most a „tömegbe lövető” jelenet után, élvezettel alakítja a „nemzeti ünnep álltal megalázott demokrata” szerepét, mert az Őszöd nem öszöd cimű táncos darab rövidesen véget ér. A felvonások közötti szünetek is jól jönnek az adóssághálót kifeszítő színházi világnak, mert a büfé áraiba is beépítették a nagy modernizáló trükkjeit és onnan is húzza a sápot a főrendező, aki előbb utóbb új szereposztást hirdet majd.

         Vajon kié lesz a főszerep, a következő, 4 évesre tervezett felvonásban?  

Ehhez a főszerephez a rendező - egy még, nem lelepleződött - ripacsot keres, olyat aki a gátlástalanság és mohóság tekintetében nem marad le az előzőtől, de cinizmusból és nemzeti retorikából jobb egy kicsit. Olyat aki vezérkomplexusával újjabb álbaloldali vezért tud majd a színpadra segíteni és aki a tolvaj pártbürokraták segítségével végképp lehetetlenné teszi a hiteles nemzeti erők felemelkedését és összefogását. Mert a nagy rendező tudja, hogy az előadásra ez lenne a legveszélyesebb. Nem jönne a néző és nem fizetne a pénztárnál.Az eddigi előadások nagyon jól hozták az extraprofitot, különösen a Kommunista tőkések és a Mennek a tankok, jönnek a bankok című darabok voltak nagyon kelendőek. Majdnem a teljes magyar lakosság megváltotta a Vizitdijra szóló jegyeket is, de most mintha valami megváltozott volna. Nincs tömegérdeklődés a színház iránt, pedig most ismét  „kitűnő” darabot tűzött műsorra, amelynek címe: A despota magánosított

államának utolsó felvonása.

 

 

 

Bp 2007.04.01.                                                                Bene Gábor