Fekete József: Tőkés és a tőkések

 

November 25.-én győzött a magyarság a kishitüség felett. Erdélyben 1989 óta most újra kigyulladhatnak a fáklyák, a temesvári fáklyák. Tombolhatna az örömtől a magyar széles e Kárrpát-medencében, ha nem buzogna a mélyben a győzelmet vesztesekként megélők dühkitörései itt, és a határainkon túl. Szégyen és gyalázat! Magyarok millióinak forr a vére az ünneprontó, viszályt szító MSZP-SZDSZ és RMDSZ megvadult néhány vezetői viselkedése láttán és megnyilatkozásaik hallatán. Szánalmasan szégyenteljes viselkedésük a jóérzésű magyarság örömét dobják a Dehenna tüzébe. Az európaiságot teljes mértékben nélkülöző RMDSZ vezetők, ülnek a saját maguk által alkotott romhalmazon, amit tizenegynéhány éve hordtak maguk alá. Ez most nagyon bűzlik. Bűzlik, mert ami az összmagyarságnak öröm, felszabadulás, választási lehetőség, a nemzeti önrendelkezés kiszabadulása az egypártiság börtönének fogságából az Markóék, Frundáék, Verestóiék számára kudarc, féltés az összekapart kénbűzös hatalmuk elvesztése iránt. Kiderült, hogy a király meztelen. Ilyenkor tör fel bennük az a diktatórikus mentalitás, hogy mindenki bűnös csak ők nem. Holott náluk volt a pénz és a hatalom, befolyás. Érzik, tudják, látják, megérett az idő arra, hogy az RMDSZ tagsága váltson és eltakarítsa a selejtes politikát folytató felső vezetőit a talpnyalóikkal együtt. Valójában ezzel a választással az egész magyar nemzet győzött, a vezetők tizenegynéhány év rossz politikája miatt a tagság és Erdély népe megbüntette őket. Ezt nem könnyű elviselni egy gőggel felfuvalkodott vezető klikk számára.

 

Most, hogy az erdélyiek rájöttek, ezzel a képviselettel soha nem lesz autonómia, a nép hallatta szavát – mert akinek volt hozzá füle hallhatta –, és tizenegynéhány év után ismét Tőkés Lászlót hívták segítségül. Most adódott a lehetőség először, hogy Erdélyben a népi bölcsesség Markó helyett Tőkést választotta. Markóék, mint a hatalmukat féltő zsidó papok, korholják a fizetett agitátoraikat azért, mert nem kiabálták elég meggyőzően Barabás (Frunda) nevét. Kiközösítik a soraikból az éleslátóikat, Tőkés Lászlót és Torró T. Tibort, viszályt keltenek mindenhol amerre járnak, s nem marad utánuk csak por és hamu, meg a keserű szájíz.

 

Döbbenettel olvastam, hogy lázadás van az RMDSZ-ben Háromszéken, mert nem kampányoltak elég hatékonyan az autonómiával való megtévesztés hangján, a székelyek vállán felkapaszkodó hatalmasok érdekében. Szankciókat helyeznek kilátásba, mert nem hajtották korbáccsal szavazni a székelyeket a hamis politikájukra, a nemzet érdekeiért soha ki nem állók mellett. Fel sem merül bennük, hogy az erdélyi ember mindig is öntudatos volt, önálló jól felfogott közösségi akarattal rendelkezett, ezért a székellyel nem lehet büntetlenül kukoricázni, a végletekig hazudozással ámítani. Azt meg pláne kihagyták a számításból, hogy ma már a Markó, Frunda, Verestói nevekkel, Tőkés Lászlóval szemben Erdélyországban csak veszíteni lehet. Ez mérhetetlen politikai rövidlátásra vall. De, ha Markó Béláéknak fikarcnyi politikai affinitásuk lett volna, és nem a koromsötét politikai vakság és a behódolás erkölcsi mélysége jellemezte volna tizenegynéhány éven át tevékenységüket, akkor talán jutott volna energia a magyarság méltó képviseletére is. De nem ez jellemezte működésüket, hiszen akkor a nemzeti önrendelkezést, mint megvalósítandó nemzeti érdeket, nem csupán választási kampány eszközévé silányították volna. Úgy gondolták, hogy még jó néhány választási cikluson át az autonómiával való kampányolás meghozza számukra a győzelmet.

 

 Az autonómia kérdése nem lehet eszköz a hatalom megtartására, hanem kizárólag megvalósítandó nemzeti cél. Egy igazi erdélyi magyar képviseleti vezetőnek tudnia kel, hogy Erdély fizeti be a román államkasszába az adók közel kétharmadát (Sabin Gherman – „Mi-a fost destul cu miticarii” című írás), amihez a maradék részt a Regát adja hozzá, s amiből egyötöd rész folyik vissza Erdélybe. A többi négyötöd részt Dobrogea, Havasalföld, Moldova és Bukarest kapja – Gherman szerint – egyenlő mértékben. Nem hallottuk soha, hogy Markó Béla ezt valaha is sérelmezte volna. Ezzel szemben Frunda szenátor Brüsszelben a nemzetállam fontosságáról győzködte az európai uniót szentesítve azt a román alkotmányt, amely már az első paragrafusaiban tagadja a nemzeti kisebbségek puszta létét Románia területén. – szinte egy időben azzal, hogy Tőkés László az autonómia ügyének fontosságáról beszélt ugyanott. És ezek az emberek érzik úgy, hogy ők a magyarság üdvösségének a letéteményesei. Talán nem önös érdekeket kellett volna képviselni. Talán inkább kellett volna Neptunban napozni, jókat fürödni, mintsem paktumozni. Talán nem kellett volna összefeküdni Gyurcsány Ferenccel sem, akinek Európa és a világ, már akkor sem hisz ha kérdez. Talán többet kéne a népi bölcsességből tanulni, miszerint „madarat tolláról, embert barátjáról”, vagy „aki kutyával fekszik, bolhával kél”. Ezt a kis Magyarország választóinak egy része sem vette figyelembe 2004-ben, amikor bedőlt Gyurcsány hazugságainak; - vakarózunk is most „egységesen”, rendesen!

 

         Sajnálatra méltó az az ember, aki győz, de nem tud örülni a győzelmének. Az RMDSZ végül is győzött, ha a három és fél százalékos támogatottságból fel tudott állni – tegyük hozzá Tőkés László ringbe szállásának köszönhetően –, a legrosszabb esetben sem lehet vesztesnek nevezni. De ennek a győzelemnek örömét beárnyékolja az irigység, az egyeduralmi hatalomféltés és a kishitűség. A dölyf nem engedi ezt a néhány embert felszabadultan ünnepelni, hiszen önmaguk sötét lelkületének foglyai lettek, pedig, jaj, keserű a sorsa annak, aki már semminek és senkinek sem tud örvendeni. Láttam Markó komor tekintetét, Frunda csalódástól eltorzult arcát, amikor azt taglalták, ha nem indult volna Tőkés László akár négy-öt képviselővel is többet küldött volna az RMDSZ Brüsszelbe. Nos, erre szokták mondani: ha nagyanyámnak csengője és kereke lett volna, akkor ö lett volna a hatos villamos. Ráadásul minek öt olyan képviselőt kiküldeni, akik együtt nem érnek fel Tőkés László szellemi és erkölcsi nagyságához. Látva az RMDSZ vezetőinek a határtalan Tőkés-fóbiáját adódik a kérdés, hogyan lesz ebből összefogás, amivel oly harsányan kampányoltak közpénzen Markóék? Pedig az összefogásra most lenne csak igazán szükség. Vagy Markóék mégsem gondolták komolyan?