Megtoldanám a Képviselő Úr szavait, mint távoli szemlélője szegény Hazámnak, aminek a nevét jobban tennék önök, ha megváltoztatnák Abszurdisztánra. Mert ami a Hazámban ma történik az még a legsötétebb és elmaradottabb Afrikában is nagyon ritkán fordul már elő. A rengeteg teoretikus okoskodó sokat pofázott már a délamerikanizációról, mert fogalmuk sincs arról, hogy itt a nemzeti ünnepek azok valójában nemzeti ÜNNEPEK, igen így nagy betűkkel, ahol a nép valójában ünnepel, és a vezetők nem zárkóznak olyan hermetikusan zárt biztonsági apparátus mögé, mint ahogy az Budapesten történt. Hanem van merszük a nép közé keveredni, velük együtt ünnepelni. Kellett valami rendőri fedezet a Várban Orbán Viktor úr megvédésére??? Persze hogy nem!
Az ilyen csak azoknak kellett, akiknek a lelkiismerete terhelt, akik félnek a néptől, mert soha sem voltak részei a népnek, mert mindig csak a kárukra dolgoztak és csupán a saját meggazdagodásukat vigyázták akár köztörvényes bűncselekmények elkövetésével is.!!!
A világ 15.-én megint csak a magyarokon röhögött, mert ahol egy cumis üveg is fegyvernek számit, ott valami igen nagy baj van azoknak az agyával, akik az ostoba parancsokat adják ki a náluknál még ostobább beosztottaknak.
Igaza volt a kis mamának, amikor felháborodva kérdezte: MILYEN ORSZÁG EZ???
Ez kedves kis mama, sajnos Abszurdisztán!!!
Tisztelt Főrendőr Úr! Ön nem tudja, hogy az erőszak szüli az erőszakot? Meg tudná mondani nekem, hogy mivel is kezdődött az 56-os forradalmunk? Hát majdnem azonos provokációval, mint amit az ön parancsai alatt működő rendőrség tett Budapest több pontján is különböző időkben. Csak az ÁVH-s tányérsapka, ami hiányzott az ön embereiről, hogy felújuljon teljesen az 56-os kép! Mert még az előállításokon használt eljárások is kísértetiesen azonosak voltak, amiket az AVH gyakorolt a Fő-utcai sitten egykor.
Nem volna ésszerűbb, már ha önöknek volna erre mersze, hogy összeszednék a nemzetünk képtelenjeit és mindet abba a bizonyos sárga épületbe vinnék amit nagyon gyorsan bezárazott a jelenlegi hatalom-bitorló fő dilis, a veszélyesebbeket pedig bezárnák a volt Fő-utcai sittre, nem felejtve el megnézetni jól , hogy nincs e a fenekükben valami fegyver!
Kérem, próbáljanak gondolkozni már valami értelmesebben, mint fitogtatni, hogy milyen jól kiképzettek a nép sanyargatására, mert ez nem közvédelem, hanem amit önök művelnek az közzaklatás, miközben a legaljasabb bűncselekmények szabadon folytatódnak Abszurdisztánban!
Bocsor András, alias Auslander Braziliából