AZ  UTOLSÓ AKKORDOK EGY ÁTKOZOTT RENDSZER BÚCSÚZTATÓJÁRA

Majdnem egybe esik a naptárban, de 53 év eltolódással  az a dátum, amikor 1956-ban a magyar egyetemeken  az ifjúság kezdett mozgolódni . A lengyeleket vettük példának és mi is nagyobb szabadságot akartunk az országunkat már 11 éve megszállva tartott szovjet elnyomás alól és az általuk törvényesnek kikiáltott, de a nép kizsákmányolását végző kommunista csicskásaik terror kormányzása alól.

Ma  nem a Szovjet únió és az AVH gyakorolja az erőszak gépezetét a nyakunkon, hanem  az IMF és titokban az  IN-KAL Security által vezetett magyar rendőrség. Ma nem Rákosi – és Gerő elvtársak , akik kommunistának mondták magukat, hanem Gurcsány – és Bajnai Gordon „urak”, akik bár szocialistának mondják magukat, de rosszabbak mint Al-Capone volt, akik tönkre teszik a magyar Hazát és gyilkolják a népét.

Akkor Rákosiék  brutális módszerekkel végezték a magyar nép agymosását. Érdeküket az állandó félelem fenntartása jellemezte, ami által történt leginkább a nép agymosása és a rendszerrel való ellenállás legkisebb gondolata is csak az Istentől elvárt feladatnak számíthatott, de az is csak az emberek lelkeiben csupán.

Ma az előbb már eléggé legyengített aggyal rendelkező magyar népet további állandó agymosás alatt tartják, felhasználva korunk modernebb lehetőségeit, a TV-k  kommunikációs csatornáit, amin keresztül hazudnak éjjel-nappal és amit képesek még pofátlanul hangoztatni is! Mintha a hazudozás virtus lenne!

Akkor az „állam bácsi” gondoskodott  mindenről, persze a legprimitívebb nívókon. Lakóhelye, még ha nem is volt nagyobb mint egy disznó ól, mindenki számára létezett, mert az is az államé volt, amiért lakbért kellett fizetni. Orvosi és kórházi ellátás járt mindenkinek és ingyen, mert beteg rabszolgák nem képesek termelni. Túlságosan jól senki se evett, bár a kaja nem volt drága és hazai termék volt majd minden, de sokszor hiányzott és sorba kellett érte állni. Iskolába kötelező volt járni minden gyereknek és ingyen volt, mert az agymosásnak már ott kellett kezdődnie.

Na most az utódaik, akik ma szocialisták és demokratáknak képzelik magukat, a szó szoros értelmében átestek a ló másik oldalára. Most az  állam rosszabb mint egy állandóan részeg mostoha apa, aki üti veri a kölykeit, és mindent amit lehet azt elvesz tőlük, hogy több maradjon neki a piára.

Régebben küldte dolgozni őket, ma minek, azt gondolja. Ha ők, a vezetők lopásból lettek gazdagok, akkor a „tolvaj palánták” is lopjanak, majd ők, akik az „állam bácsik”, biztosítják hogy nem kerülnek sittre mindaddig amíg rendre leadják számukra tetemes részét a lopásaik eredményeinek.

Ezek most, amikor már majdnem eladtak vagy tönkre tettek mindent, és az anyjukat se akarja senki, kezdtek kapkodni.

Amikor be fog bizonyosodni, hogy nem tudták a nép agyát annyira kimosni, mint szerették volna, mert a nép már hallatja tisztán és egyre erősebben, hogy elég volt belőlük, akkor az államot ami nem az övék, olyannyira meg akarják terhelni adósságokkal, mindent ellopva ami még mozdítható, hogy az aki majd megpróbálja kitakarítani az országot soha se legyen sikeres.

 De  támadt egy mozgalom, egy olyan karizmatikus vezérrel is mint Orbán Viktor!

A mai interja  a TV-n, a Péntek 8-ban szenzációs volt. Tiszta fogalmazás és becsületes őszinteség. Az a gondolatmenet amiért egykor mi volt 56-osok fegyvert is fogtunk. Számomra is teljesen érthetetlen ez az egész handa-banda amit libatolvaly Gordonkáék csinálnak az új költségvetés körül, ami nem más mint az IMF diktátuma, azonkívül azt képzelik ezek a politikai trogloditák, hogy az olyan józan eszű emberek, mint azok akik a Fidesz-KDNP be tömörültek és a felmérések alapján  következő választáson nagy fölénnyel fognak nyerni, meg fogják szavazni ezt a további nemzetgyilkolást szándékozó baromsággyűjteményt???

Vagy talán ez a baloldali süketelés a jövő évi költségvetés körül azért van, hogy egy forradalmat provokáljanak ki, hogy utána majd kiabálják világszerte mint kommunista mestereik tették velünk 56-sokkal, hogy mi fasiszták voltunk??? Vagy mindevvel a költségvetésről való pofázással ők, mint az IMF jó csicskásaik akadályokat gördíthessenek az eljövendő Orbán kormánynak? Vagy egyszerűen mondva nemcsak jellemtelenek hanem degeneráltak is , mert perverz élvezetük van az ilyen tönkretételben???

Csakhogy elfelejtkeznek még valamiről, hogy külföldön még élnek jó páran volt 56-osok, akik a száműzetés 53 éve alatt  beszereztek olyan gyakorlatot, mint jó magam is, ahol állami szinten volt dolgom hasonló helyzetekkel és már 2002 óta hallatom a hangomat a hazai sajtón keresztül is, Auslander néven, és ha kell megyek segíteni, felszólítva ezúttal minden nemzeti érzelmű magyart, akinek 56-ban el kellett hagyni a Hazát hogy tartson velem és Viktorral. 74 éves vagyok de még nem haltam meg!!!

Bocsor András, az Auslander56

(javasolom megnézni az Interneten, a filmet, a Magyarország lángokban részlet linket, ami csak 10 perces a http://tdyweb2.wbteam.com/Film/MagyarorszagLangokban_2.wmv . Eredeti felvételek. Ha csak annyit elérhetünk Hazánk természetes adottságai jóvoltából, mint Horthy Miklós egykor, akkor már képesek leszünk minden másra is. A teljes film is megtalálható a www.utolag.com - Ami a TV műsorokon kívül történt rovat utolsó filmje.)